Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Oktatási miniszter: valószínűleg hibrid oktatással kezdődik az új tanév

Oktatási miniszter: valószínűleg hibrid oktatással kezdődik az új tanév Románia

Monica Anisie tanügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott a Radio France Internationale-nak, hogy a tanévkezdésre vonatkozó döntést a járvány alakulásának függvényében hozzák meg. Azt is elmondta: valószínű, hogy „hibrid” oktatást vezetnek be, vagyis rotációs módszerrel a diákok egy része az iskolában fog tanulni, másik része online.

Hirdetés
Hirdetés

Anisie azt mondta, a járványhelyzet egyelőre nem alakul kedvezően, az emberek szemmel láthatólag elhanyagolják az óvintézkedéseket, így valószínű, hogy ősztől „hibrid” oktatási módszert vezetnek be. A döntés azonban a járványhelyzet alakulásától függ.

Arról is beszámolt: a minisztérium járványhelyzettel foglalkozó munkacsoportjában elhangzott az a javaslat, hogy decentralizálják az oktatás módjára vonatkozó döntéseket, vagyis a tanfelügyelőségek a helyi állapotok függvényében válasszák a szaktárca által javasolt három forgatókönyv valamelyikét. Erre már korábban is volt példa, például, ha valahol hóvihar tombolt, akkor a helyi iskola értesítette a tanfelügyelőséget, hogy egy időre szüneteltetni kell az iskolai oktatást – emlékeztetett a miniszter.

Anisie közölte: a munkacsoport három típusú oktatási forgatókönyvet dolgoz ki, ezeket rövidesen bemutatják a nyilvánosságnak, mert a hatóságoknak fel kell készülniük a tanévkezdésre.

A hátrányos helyzetben lévő tanulóknak szánt, mintegy 250 ezer táblagépről azt mondta a miniszter: a közbeszerzési folyamat elkezdődött. Ezt egyébként a Központi Közbeszerzések Országos Hivatala bonyolítja, nem a tanügyminisztérium – szögezte le Monica Anisie.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 24., 9:42
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hány tanuló ülhet képernyő elé az egyes iskolákban? Távolságtartás is van. Ha mindenkinek saját kamerája lesz, akkor a tanárt fogják – e követni, vagy csak ott lesznek?