Felhívás!

Menekítik a vagyont

Romániában a korrupciós bűncselekmények nyomán a bíróságok által elrendelt vagyonelkobzásokból több mint egymilliárd eurónak kellene az államkasszába kerülnie – jelentette ki tegnap Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész, írja az MTI.

 

Kövesi egy bukaresti konferencián elmondta, az elmúlt öt évben 992 jogerős ítélet született olyan perekben, amelyeket a DNA indított, a bűncselekmények elkövetése nyomán keletkezett kár értéke meghaladja az egymilliárd eurót. Felidézte: ezelőtt két–három évvel az elkobzott javak értékének alig 10–11 százalékát sikerült behajtania az államnak. Kövesi szerint az illegálisan szerzett vagyonrész elkobzását szabályozó törvényes előírások jelenleg kiszámíthatóak és megfelelőek. A főügyész megállapította, hogy az utóbbi időben a vádlottak egyre gyakrabban nyitnak külföldön bankszámlát, és menekítik külföldre vagyonukat ingatlanvásárlásokkal. Mint mondta, a DNA keretében létezik egy külön részleg, amely ezen ingatlanok és egyéb vagyontárgyak felkutatásával foglalkozik. Eddig két franciaországi telket, két spanyolországi ingatlant, illetve ciprusi, svájci és németországi számlákat zárolt a DNA.

Toni Avram, az adóhatóság végrehajtási részlegének igazgatóhelyettese ugyanezen a konferencián elmondta: az elrendelt vagyonelkobzás utáni tényleges behajtást lassítja, hogy az adóhatóságnak is vizsgálatokat kell végeznie az elítélt személyek pontos azonosításáért, emellett a bírósági perek elhúzódnak, ez idő alatt a vagyonzár alá helyezett ingatlanokat és egyéb javakat senki nem őrzi, cégek esetében például a csődvédelmi eljárások a perek ideje alatt is folytatódnak, így bizonyos vagyontárgyak időközben a hitelezők tulajdonába kerülnek. A parlament 2012-ben fogadta el a kiterjesztett vagyonelkobzást, ami lehetővé teszi a bűncselekmények nyomán törvénytelenül szerzett javak elkobzását.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.