Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Florin Cîţu csalódott, amiért az egészségügyben magas az oltatlanok aránya

Florin Cîţu csalódott, amiért az egészségügyben magas az oltatlanok aránya Románia

Csalódottságát fejezte ki szombaton Florin Cîţu kormányfő amiatt, hogy magas az oltatlanok aránya az egészségügyi dolgozók körében.

Hirdetés
Hirdetés

A prefektusokkal tartott távértekezletén a miniszterelnök elmondta: ez „egy megoldásra váró probléma”, mert a jelenlegi járványhelyzetben szerinte nagyon fontos lenne, hogy az orvosok példát mutassanak a lakosságnak.

Florin Cîţu ugyanakkor arra kérte az egészségügyi dolgozókat, fogadják megértéssel, hogy csak áthelyezésekkel lehet megoldani a növekvő számú koronavírusos betegek kezelését.

A kormányfő elmondta: a napi fertőzésszám, a halálesetek és a betegek száma is növekedik, ezért a kórházak intenzív terápiás részlegeinek kapacitását a továbbiakban is növelni kell. Fontosnak nevezte, hogy a koronavírusos páciensek kezelésére elkülönített intenzív terápiás ágyak száma elérje mielőbb a kétezret.

Florin Cîţu emlékeztetett arra, hogy a megnövelt számú ágyhoz megfelelő létszámú orvosi személyzetre is szükség van. Ezért arra kérte az egészségügyi dolgozókat, fogadják megértéssel, ha szükség esetén áthelyezik őket. „Tudom, hogy kényelmetlen és gondot jelent más munkakörben dolgozni ebben az időszakban. Belátom, hogy ez áldozattal jár, (…) de nehéz helyzetben vagyunk, és arra kérem önöket, hogy hozzák meg ezt az áldozatot” – fogalmazott a miniszterelnök.

A távértekezleten részt vesz Lucian Bode belügyminiszter és Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások