Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben

Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben Románia

Csendőrökre bízták a távolságtartási és maszkviselési kötelezettség betartásának ellenőrzését, és elrendelték a lépcsőzetes munkakezdést szombaton Bukarestben, ahol Romániában a legtöbb ember fertőződött meg koronavírussal az utóbbi időszakban.

Hirdetés
Hirdetés

A fővárosi járványügyi operatív törzs határozata szerint minden, ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató intézménynek és magáncégnek át kell térnie a távmunkára, ahol pedig a tevékenység jellege ezt nem teszi lehetővé, be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. Az intézkedéssel elsősorban a tömegközlekedés zsúfoltságát szeretnék csökkenteni, ennek érdekében a járatok számát is növelik. A piacokon, és más zsúfolt helyeken ezentúl csendőrök fogják ellenőrizni a védőmaszkok közterületen immár szabadban is kötelező viselését.

A fővárosban – az ország másik 88 városához és 427 községéhez hasonlóan – 20 óra után már csak a beoltottak és a betegségen az utóbbi fél évben átesettek léphetnek az utcára, az üzleteknek legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk, a vendéglátóhelyekre és rendezvénytermekbe pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.

Jelenleg a főváros a legfertőzöttebb, Székelyföld pedig a legkevésbé fertőzött térsége Romániának. Bukarestben egy hónap alatt tízszeresére emelkedett a fertőzési ráta, amely szombaton már elérte a lakosság 12,65 ezrelékét. A főváros metropolisz-övezetének számító Ilfov megyében a lakosság 13,6 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben.

A székelyföldi megyék továbbra is a fertőzöttségi lista utolsó helyein vannak: Kovászna megyében 2,1, Hargita megyében 2,3, Maros megyében pedig 3,3 ezrelékes volt szombaton a kéthetes fertőzési ráta.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük