Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Donald Tusk: egyszerűen beleszerettem Nagyszebenbe

Donald Tusk: egyszerűen beleszerettem Nagyszebenbe Románia

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk bevallása szerint beleszeretett az uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának helyet adó Nagyszebenbe.

„Egyszerűen beleszerettem Nagyszebenbe” – mondta Tusk román nyelven a Klaus Johannis államfővel és az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Nyilatkozata elején Donald Tusk megmutatott a jelenlévőknek egy pár kapuskesztyűt, amelyet a Bukaresti Steaua labdarúgócsapatának egykori hálóőrétől, Helmut Duckadamtól kapott. Az Európai Tanács elnöke egyébként említést tett Duckadamról januárban is, a román EU-elnökség Bukarestben tartott hivatalos nyitórendezvényén mondott beszédében.

„Amikor találkoztunk januárban, nagy lelkesedéssel beszéltem Romániáról, mert meggyőződésem, hogy önök itt nagyszerű emberek. Fantasztikus csúcsértekezletet szerveztek!” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Donald Tusk.

A jogállamiság Európa kvintesszenciája

Európa nem létezhet jogállamiság nélkül, hiszen ez jelenti a kvintesszenciáját – szögezte le Donald Tusk.

Hirdetés
Hirdetés

„Ma már mindannyiunk vagy majdnem mindannyiunk politikai tevékenységének lényegét jelenti a jogállamiság, és ez lesz leendő dokumentumaink központi eleme is, többek közt a stratégiai ütemtervé is, ez nem kétséges” – nyilatkozta Tusk a nagyszebeni EU-csúcs után.

Hozzátette: Európa nem létezik jogállam nélkül. „Ez nem valamiféle ideológiai doktrína miatt van így. Nem. Ez Európa mint politikai entitás kvintesszenciája. Nem az én dolgom, hogy itt Romániában közbelépjek belügyi kérdésekben, de saját tapasztalatomból tudom: ha kész vagy megvédeni a jogállamiság eszméjét, akkor lehetsz optimista, de csak akkor” – mondta Donald Tusk.

Az Európai Tanács júniusban nevesítse az új vezetőséget

Júniusban szeretné lezártnak látni a jelölési folyamatokat az európai intézmények élére, ezért május 28-án, tehát az európai parlamenti választások után összehívja az Európai Unió vezetőit – jelentette be Donald Tusk.

Tusk közölte, közvetlenül az EP-választások után, azaz május 28-án összehívja az EU 28 vezetőit, és elkezdik a jelölési folyamatokat. „Az a szándékom, hogy az EU intézményvezetőinek kiválasztása megfontolt, gyors és hatékony folyamat során történjen meg” – mondta az Európai Tanács elnöke.

Hozzátette, a jelöléseknek földrajzi és demográfiai egyensúlyt kell tükrözniük, hogy az EU legmagasabb szintjein a nagy és a kisebb országok egyaránt képviseltethessék magukat. Konszenzus hiánya esetén szavazásra fogja bocsátani a választást, mondta Tusk.

„Az a célom, hogy az Európai Tanács júniusban nevesítse az új vezetőséget. Arra kérek mindenkit, hogy felelősen álljon ehhez a kérdéshez, hogy megvalósulhasson” – mondta Donald Tusk a Nagyszebenben összegyűlt EU-vezetőknek.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük