Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragnea: Băsescu és Johannis gyűlöletre és széthúzásra buzdította a népet

Dragnea: Băsescu és Johannis gyűlöletre és széthúzásra buzdította a népet Románia

Traian Băsescu korábbi és Klaus Johannis jelenlegi államfő gyűlöletre és széthúzásra buzdította a román népet, egymás ellen uszította az embereket – hangsúlyozta csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint Romániának jelenleg nagy szüksége van „hazafiságra és hazafiakra”.

A PSD Iaşi-ban zajló választási nagygyűlésén mondott beszédében Liviu Dragnea rámutatott, Băsescu és Johannis elnöksége alatt „az ország elfelejtett hazának lenni”. „Băsescu, majd Johannis gyűlöletre és széthúzásra buzdították ezt a népet, egymás ellen uszították az embereket, elhitették velük, hogy két tábort alkotnak, és harcolniuk kell egymás ellen. Én most itt világosan kimondom: nincsen két tábor, nincsenek jók és rosszak, ahogyan azt Johannis állítja. Senkinek nem áll jogában táborokra osztani az embereket, egymásnak ugrasztani őket” – fogalmazott a pártelnök.

Dragnea szerint a „Johannis-rezsim és annak szolgái” akadályozzák a kormány munkáját, az ország gazdaságának fejlődését, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a parlamenti választásokat megnyert PSD-nek „nemhogy jogában áll, de kötelessége kormányozni”.

Hirdetés
Hirdetés

„Az, hogy Johannis és az ő szolgái személyes érdekektől hajtva akadályozzák Románia fejlődését, arra utal, hogy politikai mohóságuk előbbre való a hazánál, a nemzetnél és a népnél” – nyomatékosította a szociáldemokrata pártelnök, aki szerint az államfő „idegen érdekeket” tart szem előtt.

Beszédében Liviu Dragnea kiemelte, Románia európai uniós csatlakozása az ország legjelentősebb politikai megvalósítása, „Romániának tartozása van Európával szemben, ezt a tartozást azonban nem kierőszakolt szerződések, politikai engedelmességből átengedett kikötők és természeti erőforrások” formájában kell kifizetni.

„Szuverén állam, független nemzet vagyunk, amely óriási elismeréssel tartozik Európának, de Johannis és a többiek minden másnemű számítása a mi éberségünkbe, a román nép büszkeségébe és méltóságába ütközik majd” – mondta még Dragnea.

A PSD iaşi-i nagygyűlésén több tízezren vesznek részt. A rendezvény előtt Liviu Dragnea végighaladt az összegyűlt tömeg között.

Ellentüntetők fogadták a szimpátiatüntetésre érkezőket

Több száz ellentüntető fogadta Iaşi-ban a Szociáldemokrata Párt (PSD) szimpátiatüntetésére érkezőket.

Az ellentüntetők az Unirii tér bejáratainál helyezkedtek el, a rendfenntartók által felállított védőkerítések mögött, és kifütyülték a más megyék PSD-szervezetei által Iaşi-ba szállított csoportokat.

„Szégyen!”, „Tolvajok!”, „Dragneának a börtönben a helye”, „PSD, a vörös pestis” – kiabálták az ellentüntetők.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük