Hirdetés
Hirdetés

Ciucă: legfeljebb 11 százalékkal emelkedhetnek jövőre a nyugdíjak

Ciucă: legfeljebb 11 százalékkal emelkedhetnek jövőre a nyugdíjak Románia

Legtöbb 11 százalékkal nőhetnek januártól a nyugdíjak – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.

Nicolae Ciucă a Nemzeti Liberális Párt (PNL) aznapi vezetőségi ülésén lezajlott vita következtetéseit ismertette a sajtóval. Közlése szerint az az egyezség született, hogy a nyugdíjemelés nem növelheti a nyugdíjalap deficitjét. “Ezért a jelenlegi körülmények között a nyugdíjemelés mértéke nem haladhatja meg a 11 százalékot” – jelentette ki a PNL elnöke.

A miniszterelnök hangsúlyozta, pártja kötelességének érzi a felelős magatartást, és olyan javaslatokkal áll elő, amelyekre valóban van fedezet az állami költségvetésben.

Nicolae Ciucă elmondta az is, hogy a PNL vezetősége egyhangúlag támogatta a minimálbér megemelését 3000 lejre.

Közlése szerint a liberálisok korábban a 3000 lejnél nagyobb nyugdíjak adómentesítését is javasolták, de ez nem valósult meg, mert “láncreakciókat váltott volna ki” a nyugdíjrendszerben. Hozzátette, hogy a későbbiekben a munkaügyi minisztérium egy munkacsoportja konkrét javaslatokat fog tenni a nyugdíjemelés mértékére. 

(forrás: Agerpres, fotó: gov.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások