Caracali ügy: új bizonyítási eszközök szakértői véleményezését rendelték el

Caracali ügy: új bizonyítási eszközök szakértői véleményezését rendelték el Románia

Az utóbbi napokban az ügyészek folytatták a tanúk kihallgatását és Gheorghe Dincă házának, valamint háza környékének átkutatását a caracali ügyben, ugyanakkor elrendelték új bizonyítási eszközök szakértői véleményezését az országos törvényszéki orvosi intézet által, hogy felmérjék ezek bizonyító erejét – tájékoztat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) hétfő esti közleménye.

A dokumentum szerint az embercsempészet elleni országos ügynökség szakemberei folyamatosan segítséget nyújtottak a két áldozat családjának.

Az ügyben kihallgatták Remus Rădoit, egy helyi őrző-védő cég tulajdonosát, akiről a sajtó azt állítja, hogy egy caracali érdekszövetség főnöke, aki azt nyilatkozta, hogy nem ismerte Dincát és nem tud információkkal szolgálni az ügyről.

Másrészről Alexandru Cumpănaşu, Alexandra nagybátyja azt nyilatkozta, hogy függetlenül attól, hogy az törvényszéki orvosi intézet kiállít-e vagy sem halotti bizonyítványt az Alexandra nevére, a család továbbra is kétségbe vonja a genetikai szakértői véleményeket. Cumpănaşu bejelentette azt is, hogy feljelentést tett azok ellen a személyek ellen, akik – állítólag – megfenyegették őt, de részleteket nem árult el, hogy a tetteseknek “ne legyen alkalmuk eltüntetni a nyomaikat”.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.