Felhívás!

Büntetőjogi kivizsgálás indult az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt

Büntetőjogi kivizsgálás indult az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt Románia

Büntetőjogi kivizsgálásba kezdett a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt – közölte a Román Csendőrség.

A rendőrség a helyszíni szemlézés nyomán megállapította, hogy a temetőkaput tönkretették, ezért büntetőjogi kivizsgálást indított rongálás miatt.

A csendőrség közölte, hogy más belügyminisztériumi alakulatokkal közösen az volt csütörtökön a feladata, hogy fenntartsa a rendet az úzvölgyi katonai temetőnél zajló megemlékezésen.

A hatóságok célja az volt, hogy megakadályozzák az erőszakos cselekedeteket a két megemlékező csoport között, valamint elejét vegyék a sírgyalázásnak. “Az események előtt és közben is a csendőrség más belügyi alakulatokkal együtt megelőző intézkedéseket hozott a feszültség feloldására és minden résztvevő biztonsága érdekében. Leszögezzük ugyanakkor, hogy a közrend-fenntartási küldetés ideje alatt, noha észleltünk néhány feszült pillanatot, nem állt elő olyan helyzet, amely erővel történő közbeavatkozást vagy más, speciális intézkedést indokolt volna” – szögezi le a csendőrség közleményében.

A csíkszentmártoniak felmérték a károkat

Pénteken a csíkszentmártoni önkormányzat képviselői vették számba a temetőben a károkat. Amint egyikük az MTI-nek elmondta: a temetőbe benyomulók összetörték a székely kapu szárnyait, és kihúzták földből és szétdobálták azoknak a magyar katonáknak a mogyoróágakból rögtönzött névtáblás keresztjeit, amelyekre a negyedik sor betonkereszt került. A magyar katonák fakeresztjeiben, és a temető kerítésében azonban nem tettek kárt. A községházi illetékes elmondta: a temetőben dărmănești-i munkásokkal is találkoztak, akik a polgármester megbízásából a kapu megjavításának a lehetőségét mérték fel.

Szerdán az online médiában kisfilmek sora jelent meg. Ezeken jól láthatók azok a futballhuligánoknak kinéző fiatalok, akik belülről kitépik a székely kapu szárnyait, majd egyikük a kapuról leszakított deszkával megpróbálja kiütni az MTVA csíkszeredai operatőrének a kezéből a kamerát. Mozgóképek örökítették meg azt is, amint a kerítésre belülről felmászó huligánok zászlórúddal ütlegelik és köpdösik a békésen tiltakozó székelyeket.

Az augusztus 10-i tüntetések leverője irányította a csendőröket

A Podul.ro portál pénteken azt is közölte, hogy a csütörtöki úzvölgyi incidens helyszínén tartózkodott Sebastian Gheorghe Cucoș ezredes, a csendőrség parancsnokhelyettese, Carmen Dan belügyminiszter bizalmasa is. Az Uh.ro portál szerint a civil ruhás Cucoș vezette fel a temető elé vonuló román tüntetőket, és miután a huligánok betörték a kaput, ő tessékelte be az ortodox papokat az emlékműszentelő ceremóniára.

Több román lap arra emlékeztetett, hogy korábban felmerült annak a gyanúja, hogy a román diaszpóra 2018 augusztus 10-én tartott bukaresti tüntetésén Cucoș provokátorai irányításával jelentek meg a téren azok a futballhuligánok, akik erőszakos cselekedetei indokolttá tették a tömegoszlatást.

(Agerpres/MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.