Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárása kitolódhat a második félév elejére

A tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárása kitolódhat a második félév elejére Románia

A második félév kezdetétől négytől nyolc hétig is meghosszabbíthatják a tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárási időszakát – derült ki az oktatási miniszter és a tanfelügyelők hétfői megbeszélésén.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter hétfőn videokonferencián tanácskozott a főtanfelügyelőkkel az első félévi tanulmányi helyzetek lezárásáról.

A tanácskozás után a szaktárca arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy az illetékesek több megoldás lehetőségét is felvetették. Beszéltek többek közt arról, hogy az elmaradt tevékenységeket a második szemeszterben lehet majd pótolni, ehhez forrásokat kell találni a tanárok bérezésére; szó esett arról, hogy ahol nincs lehetőség az első félévi tanulmányi eredmények lezárására, ott ezt a második félév első 4-8 hetében pótolják; ugyanakkor felmerült annak lehetősége is, hogy a heti óraszámtól függetlenül két jegy is elegendő lesz a lezáráshoz.

A minisztérium beszámolója szerint körülbelül 65.000 tanuló van abban a helyzetben, hogy első félévi tanulmányi eredményei lezáratlanul maradhatnak (előző években ez a szám 15.000 körüli volt). Ennek elsősorban technikai okai vannak, de sok esetben az órákról való hiányzások vagy az egészségügyi helyzet is akadályozza a lezárást.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 12., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Jo volna mar nem napi szinten valtozasokat eszkozolni. Romania jo uton halad , hogy nem csak funkcionalis analfabetakkal buszkelkedhet , hanem egyszeruen analfabetakkal is fog. Az elokeszitosoket pont attol fosztottak meg , amiert ezt a valtozatot bevezettek, az elsosok sem fognak igy irni-olvasni megtanulni!Majd segit ebben anyuka, apuka -25%-os fzetessel??Ugy rossz ez az egesz, ahogy van , kilatastalan , fejetlenseg !