Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

570 bejelentés érkezett többszöri szavazásról, valószínűleg hibáról van szó

570 bejelentés érkezett többszöri szavazásról, valószínűleg hibáról van szó Románia

Több mint 570 bejelentés érkezett a belügyminisztériumhoz lehetséges többszöri szavazásról. Az ellenőrzések nyomán a szaktárca értesítést küldött a Különleges Távközlési Szolgálatnak (STS) jelezve, hogy a hiba esetleg abból ered, ahogyan a táblagépkezelők bejelölik a választók szavazási opcióját – közölte Monica Dajbog szóvivő.

„A szavazás első öt órájában a belügyminisztérium több mint 570 bejelentést kapott lehetséges többszöri szavazásról, ami bűncselekménynek számít. Az ellenőrzések ezek jelentős hányadát nem erősítették meg, egy részük esetében még folyamatban van a kivizsgálás” – mondta Dajbog.

A szóvivő hozzátette, mindezek alapján azt gyanítják, hogy a táblagépkezelők tévedéseivel magyarázható az ilyen esetek nagy száma. „A belügy írásban értesítette a STS-t a kialakult helyzetről, beleértve azt a lehetőséget is, hogy a hiba esetleg abból ered, ahogyan a táblagépek kezelői megjelölik a választók szavazási opcióját, azaz hogy egyik vagy mindkét szavazáson részt akarnak-e venni’ – magyarázta Dajbog.

Hirdetés
Hirdetés

Nem érvénytelenek azok a szavazócédulák, amelyeken az ellenőrzőpecsét nem az utolsó oldalon van

Nem ok a szavazócédulák érvénytelenítésére az, ha a szavazókörzet ellenőrzőpecsétjét nem az utolsó oldalra ütötték, hangsúlyozta Marian Muhuleţ, a Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője vasárnap.

Nem fogják érvényteleníteni tehát azokat a szavazólapokat, amelyeken az ellenőrzőpecsét az első oldalon vagy máshol található, nyilatkozta Muhuleţ.

Hozzátette, abban az esetben érvénytelenítik a szavazólapot, ha hiányzik róla a szavazókörzet ellenőrzőpecsétje vagy a szavazást bizonyító pecsét, illetve ha utóbbi több négyzetben is megjelenik. Érvényes azonban a voks, ha a szavazó nem pontosan a kirajzolt négyzetbe üti a pecsétet, azaz meghaladja annak körvonalait, de a választói szándék egyértelmű – emlékeztetett még Muhuleţ.

A Iaşi Megyei Választási Iroda képviselőihöz vasárnap feljelentés érkezett, mely szerint a megyeközpont 53. szavazókörzetében az elnök a referendum szavazólapjainak első oldalára ütötte az ellenőrzőpecsétet, és nem az utolsóra, ahogyan azt a szabályzat előírja.

A táblagépkezelőknek kötelességük tájékoztatni a választókat, hogy egyik vagy mindkét választáson szavazhatnak

A választókörzetben a táblagépkezelőnek kötelessége tájékoztatni a választókat, hogy mindkét szavazáson szavazhatnak vagy csak egyiken – az európai parlamenti választáson vagy a referendumon – és ennek megfelelően kell kipipálnia a választó opcióját az online informatikai ellenőrző rendszerben (SIMPV), amely a részvételt figyeli, és amelynek segítségével megelőzhető a többszöri szavazás – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Marian Muhuleţ, a Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője.

Muhuleţ kitért egy bejelentésre, amely azzal kapcsolatos, ahogyan a számítógép-kezelő és a szavazókörzet elnöke tájékoztatja a szavazókat a szavazási lehetőségekről.

A szóvivő emlékeztetett a BEC vonatkozó döntésére, amelynek értelmében amennyiben a választópolgár személyi igazolványának beszkennelését vagy személyi adatainak a rendszerbe való bevezetését követően az semmi rendellenességet nem jelez, a táblagépkezelőnek tájékoztatnia kell az illetőt, hogy – belátása szerint – részt vehet mindkét szavazáson vagy csak egyiken.

A szóvivő szerint a BEC a SIMPV rendszeren keresztül vasárnap reggel üzenetet küldött a szavazókörzetekbe kihelyezett összes táblagépre, illetve a szavazókörzeti elnökök mobiltelefonjára, amelyben emlékezteti őket arra a kötelességükre, miszerint tájékoztatniuk kell a választókat, hogy részt vehetnek csak az egyik vagy mindkét szavazáson.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük