Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

XII. Székelyföld Napok

XII. Székelyföld Napok Vigadó

Kézdivásárhelyre érkeztek a Székelyföld Napok. Ma, október 15-én 19 órától a Vigadó Művelődési Házban Virág Endre vezetésével színpadra lép a brassói Sirülő Néptánccsoport, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes, a kézdivásárhelyi Pitvar Néptánccsoport, akik folklórelőadással készülnek; muzsikál a Harai Banda és a Finom zenekar.

Október 8. és 17. között Hargita, Kovászna és Maros megyék tanácsai és a hozzájuk tartozó kulturális intézmények immár 12. alkalommal szervezik meg a Székelyföld Napokat, ezúttal „a komaság jegyében” jelmondat alatt. A komaság ugyanis egyedülálló intézménye a székelységnek, sajátos szociális védőhálója, biztosítási rendszere. A tavalyi rendhagyó, jórészt online térben megvalósuló rendezvénysorozattal ellentétben, idén a szervezők újra valós eseményeknek, találkozásoknak szántak főszerepet, természetesen a megfelelő járványügyi óvintézkedések betartásával.

Hirdetés
Hirdetés

„Mindennél nagyobb szükség van most a Székelyföld Napok rendezvénysorozatra, hiszen identitáserősítő szerepe mellett összetartozás-tudatunkat is erősíti, és visszacsempészi a normalitást az életünkbe. Térségünk értékeinek népszerűsítése mellett elismerjük művészeinek munkáját, és megerősítjük magunkban, hogy szükség van az alkotó energiákra, a valóság művészi eszközökkel való újraértelmezésére” – fogalmazott Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

– A XII. Székelyföld Napok immár hagyományt jelentenek Erdélyben. Az elmúlt években, a népzene és néptánc fontos színfoltjai ezen rendezvénynek, amelyek a Táncoló és zenélő Székelyföld programsorozaton belül mindhárom székelyföldi megyét érintik – tudtuk meg Virág Endre táncszak­előadótól.

Az eddigi sikerek nyomán idén is folytatódik a sorozat. Kiváló amatőr székelyföldi táncegyüttesek meghívott testvér-tánccsoportjukkal közös műsort adnak, amelynek utolsó közös műsorszáma egy székelyföldi vidék táncaiból áll. Az egyórás, élőzenés előadást – lehetőség szerint – az elmaradhatatlan táncház és tánctanítás követi. A tíznapos rendezvénysorozat alatt megyénként öt–hat települést vonnak be a szervezők: az Erdélyi Hagyományok Háza, Romániai Magyar Néptánc Egyesület és az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete. 

Az esemény szervezője a Vigadó Művelődési Ház, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Székelyföld Napok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük