Felhívás!

Kézdire jön a Háromszék Táncegyüttes

Kézdire jön a Háromszék Táncegyüttes Vigadó

Kézdivásárhelyen is újraindulóban a kulturális élet: a Vigadó Művelődési Ház a W. Wegener Parkban lévő szabadtéri színpadon több előadást is készül bemutatni. Az előadások sorát a Háromszék Táncegyüttes nyitja Rézhúron című műsorával július 14-én 20 órától, illetve, ha az időjárás közbe szól, akkor július 15-én szintén 20 órától. A belépés előzetes regisztráció alapján történik, a jegyár 10 lej. Ivácson Lászlóval, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjével az előadásról, az újraindulásról beszélgettünk.

– Július 14-én szabadtéri előadással érkeznek Kézdivásárhelyre, amelynek címe Rézhúron. Miről szól a darab?

– Az előadás egy táncos, zenés barangolás Erdély különböző vidékeire (Székelyföld, Bukovina, Felső-Maros mente, Mezőség, Kalotaszeg). A barangolás fő szála a prímásunk hegedűjének rézhúrja. A rézhúron játszott dallamok vezetik az előadás fonalát.

– Ki a rendező, a főszereplő, mi az elgondolás?

– Zenei szerkesztéssel Fazakas Levente foglalkozik, az előadást Melles Endre, Tekeres Gizella koreografálta, a színpadi szerkesztésével jómagam foglalkoztam. A többnyire szólisztikus (hangszerkíséretes énekbeszéd –szerk. megj.) előadás lehetőséget nyújt a közönségnek, hogy jobban át tudja élni a néptánc nyújtotta egyedi párkapcsolatot, a férfi és a nő különleges viszonyát.

– Hogyan indult újra az élet a táncegyüttesen belül?

– Az újraindulás csak részben történt meg, hiszen csak a jelenlegi törvények betartásával tudunk működni. Azok pedig elég zavarosak, és nem igazán engedik meg a csoportos megnyilvánulásokat, na meg az összefogódzást sem, ami pedig elengedhetetlenül szükséges a néptánchoz.

– Nagy az öröm, hogy végre lehetnek szabadtéri előadások? Mit jelent ez önök számára?

– Valóban nagy öröm, mert újra találkozhatunk a közönséggel (elvégre értük vagyunk), de ugyanakkor egy kihívás is, hiszen csak a szabályoknak megfelelő műsort adhatunk elő. Szintén nagy öröm azért is, mert újra lehet a próbateremben dolgozni. A hivatásos táncos naponta fel kell hangolja magát a mozgás skáláján.

 – Idáig hány előadáson vannak túl? Lesz turné?

– Sajnos egyelőre turnékon nem tudunk gondolkodni, de reméljük, enyhülnek a szabályok, és hamarosan arra is sor kerül.

– Hogyan érzékelik, hiányzott az embereknek az előadás, a tánc, a szórakozás?

– A tánc mint önkifejezés, de akár mint szórakozás, része kell legyen egy ember életének. Amikor ezt megvonják tőlünk boldogtalanok leszünk. Ezért gondoltuk úgy, hogy a karantén idején sem hagyjuk magukra a közönségünket, és heti rendszerességgel vetítettük az előadásainkat minden korosztálynak.

– A szakmabeliek arról vitáznak, mennyire legyen eredeti vagy színpadias egy előadás. Ön erről mit gondol, meddig lehet feszegetni a határokat?

– A néptánc legfontosabb tulajdonsága, hogy az idők folyamán mindig is alakult, és fog ezután is. Éppen ezért nincs ilyen, hogy eredeti, csak régi és még régibb, vagy új! Az nagyon jó a közönségnek, ha tud válogatni a létező együttesek előadásai közül. Vannak, akik a hagyományos folklór mellett kötelezik el magukat, de vannak akik tovább értelmezik és a szomszédos népek mozgáskultúrájával ötvözik. A nyitottság a fontos. Ma már úgysem tudja a néptánc azt a szerepet szolgálni, mint az elődeink idejében, hiszen a hagyományozódás már nem létezik. Ma már más zenére mulat a nép.

– Mit tud üzenni a néptánc a ma emberének?

– A néptánc elsősorban vizuális élmény a ma emberének, aki szerencsés, az elmegy táncházakban és megtanulja. Ott meg rájön, hogy mennyire fantasztikus, hiszen rájön, hogy felfedezte egy másik énjét, egy új világot. Levetette gátlásait, és egy új önkifejezési nyelvet tanult meg.

– Melyik a következő előadás, amellyel készülnek?

– Mi nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor újra visszamegyünk a négy fal közé, hiszen idén vagyunk 30 évesek, és a májusra tervezett ünnepségsorozatot szeretnénk megtartani még az idén. Mindenünk megvan hozzá (előadás, program, pénz stb.) csak engedély kell. Reméljük, a közeljövőben módunk is lesz rá.

– Hogyan értékelné a vírus előtti időszakot tekintve a Háromszék Táncegyüttes tevékenységét?

– A Háromszék Táncegyüttes egy komoly magyarországi turné előtt állt, amikor karanténba kényszerültünk. Fontos és szakmailag elismert helyekre kaptunk meghívást, mint például a Nemzeti Táncszínház Budapesten. Reméljük, hogy a közeljövőben ezt is pótolni tudjuk. Ez is bizonyítja, hogy a 30 év alatt jó utakon haladtunk és haladunk. Megpróbálunk olyan hagyományos folklór előadásokat létrehozni, amelyek méltóképpen képviselik őseink kultúráját. Gyerekelőadásink nagyszámú nézettsége bizonyíték arra, hogy kellőképpen „lopjuk” be a folklór kincseit a gyerekek szívébe. Táncszínház terén folyik a kísérletezés, hol nagy sikerrel, hol kevésbé. De tudjuk, hogy ez egy fiatal művészeti ág, amelyen még sokat kell tapodni a biztos sikerekért.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.