Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlékezés Boér Gézára

Boér Géza egybegyűjtött írásainak kötetét a téma szakavatottja, dr. Borcsa János irodalomkritikus mutatja be, akivel Dimény H. Árpád költő, a Székely Hírmondó vezető szerkesztője beszélget november 29-én, kedden 18 órától, a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. Az eseményen verset mond Józsa Irén nyugalmazott tanárnő.

Hirdetés
Hirdetés

Borcsa János így fogalmazott a Boér Géza mintegy másfél évtizednyi időt magába foglaló alkotói időszakáról: „Boér Géza rátalált egyéni látás- és beszédmódjára, amelyről azt mondhatom, hogy elsősorban a saját maga számára jelentett már-már teljesíthetetlen próbát és kihívást, öngyötrő keresést és kísérletezést. Költőtársa, Markó Béla is megfogalmazta ezt a létlelethez írt bevezető esszéjében: Boér Géza számára elsősorban grammatikai kérdés volt saját egyéni költészetének megteremtése. És korán meg is találta ezt az eredeti hangot, csakhogy nem figyeltünk fel rá eléggé, mert azt hittük, a majdani folyékony szövegek töredékeit olvassuk, azt kerestük verseiben, amit egyszer s mindenkorra eltaszított magától: a régi grammatikát. Nem a mondatszerkesztés szabályairól van itt szó, természetesen, hanem a hagyományos versépítés törvényeiről.”

A költő gyűjteményes kötete Egybegyűjtött írások címmel a napokban jelent meg, és az eddigi három kötet mellett válogatást tartalmaz a korai és kiadatlan versekből, valamint az 1974-től hazai magyar lapokban és folyóiratokban megjelent kritikákat, esszéket, tanulmányokat is tartalmazza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük