Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Becsukva a szem, hűlve a szív”

„Becsukva a szem, hűlve a szív” Vigadó

A nemrégiben alakult VigadóArt képzőművész csapata március 15-én tartotta meg első kiállítását a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A kiállításmegnyitó után Barabás Ágnessel, a csoport irányítójával beszélgettünk.

– Kinek az ötlete alapján és hogyan alakult meg ez a csoport?

– A csoport létrejötte Lung László Zsolt igazgató ötlete volt, az alakulás pedig szinte spontán történt. Egy beszélgetésünk során meséltem neki, hogy szeretnék fiatal művészekkel dolgozni, és felkarolni őket, mivel a munkámban, vagyis a lakberendezésnél mindig fennakadok az alkotások beszerzésében, annál is inkább, hogy van jó pár nagyon tehetséges diákom, akikkel szívesen dolgoznék együtt. Zsoltnak is hasonló volt az elképzelése egy csoportról, akik bekapcsolódnának a Vigadó különböző projektjeibe, és kiállításokat szerveznénk. Megbeszéltük, kiket lehetne bevenni a csapatba, és máris adott volt az első téma: az 1848–49-es szabadságharc.

Hirdetés
Hirdetés

– Kiknek az alkotásai kerültek fel a díszterem falára?

– A kiállítók Mátyás Réka, Májai Adrienn, Harai Adrienn és Tamás Rebeka.

– Milyen alkotások születtek?

– Kíváncsian vártuk, hogy a szabadságharc gondolata milyen érzéseket vált ki belőlük, hogyan vélekedik a fiatal nemzedék erről. Úgy gondolom, az alkotások teljes mértékben megállják a helyüket, és sikerült egy olyan kiállítást összehozni, ami különleges és minőségi. Az alkotók különböző nézőpontból közelítették meg a témát, és tükrözik a szabadságharc eszményét, mondanivalóját és morális értékét. Bár a technikák különböznek, van ceruzarajz, tus és olajfestmény, de a kiállítás hangulata egységes, a művek szépen sorakoznak fel a Petőfi Sándortól kölcsönzött jelmondat: „Becsukva a szem, hűlve a szív”, mögé.

– Mi jelenik meg minden alkotáson?

– Az elmúlás eszményét láttatják az alkotók, idős emberek portréival, magányos fákkal, öreg kezekkel. A grafikák és a komor színű festményeken ugyancsak érződik a gyász és a veszteség. Viszont mind a négy alkotónál ott van a remény, a fény, a siker és győzelem is. Réka a büszke magyar férfit jeleníti meg műveiben, a hőst, aki képes mindent megtenni hazájáért. Májai Adriennnél a vörös pont, Harai Adriennnél a gólya, Rebekánál pedig a gyertyaláng jelképértékű. Jól sikerültnek tartom a kiállítást, amit érdemes megtekinteni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük