Hirmondo

Új köntösben a síremlék

Új köntösben a síremlék

Példásan megújult a kézdivásárhelyi református temető egyik legszebb síremléke, a Purczell-kripta. Az ikertornyos építménynek egyelőre csak az egyik felét sikerült restaurálni.

A síremléket a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjai vették szárnyuk alá, hogy a Székely Katonaneveldét építő Purczell János ezredes végső nyugvóhelyét megmentsék az utókor számára. A tömörülés tagjai pár éve kitakarították a kézdivásárhelyi zsidó temetőt, idén pedig ismét nagy fába vágták a fejszét: úgy döntöttek, felújítják a néhai báró kriptáját is.

Hirdetés
Hirdetés

Korábban a tömörülés nevében nyilatkozó Hegedűs Ferenc vállalkozó elmondta: beszélgetés szintjén régebb felmerült, hogy valamit kellene kezdeni a gazdátlan sírral, így első fázisban kitakarították az impozáns építmény környékét, de aztán a vírusjárvány miatt beállt egy kényszerszünet, nemrég azonban a tettek mezejére léptek. Kerestek egy mesterembert, aki hajlandó volt az építőanyagot behordani a nehezen megközelíthető síremlékhez, a törmeléket el tudta takarítani, és már volt tapasztalata ilyen téren.

Ugyanakkor engedélyt kellett kérjenek mind a katolikus, mind a református egyháztól – lévén, hogy mindkettő ilyen vagy olyan formában érintett –, ugyanakkor a síremlék előtt lévő sírok fejtábláit el kellett távolítani, hogy azok ne sérüljenek. Ez utóbbiakat a munkálat befejezését követően vissza is helyezték.
A nem egyszerű munkálatot több kézdivásárhelyi vállalkozás támogatta, a felújítást Koncz Gábor egyéni vállalkozó végezte el. A felújítás során nem csak az egyik dolment újították fel, hanem a kőtáblákat is, ezek mellett újraépítettek egy falat. Az ezredes sírjának a hátsó felére egy, a néhai katonát ábrázoló plakettet is elhelyeztek.

Hozzászólások