Hirmondo

Szigeti G. Csongor-kiállítás

Szigeti G. Csongor-kiállítás

A 2019-es Csoma-tárlat Kőrösi Csoma Sándor képzőművészeti díjazottja, Szigeti G. Csongor vizuális művész Talált tárgyak című egyéni kiállítását nyitják meg a Kádár László Képtárban szeptember 18-án. A művész most szombaton azonban workshopot is tart a helyi fiataloknak.

Szeptember 18-án 18 órakor nyitják meg Szigeti G. Csongor Talált tárgyak című egyéni kiállítását a Kádár László Képtárban, a kiállítás kurátora Molnár Emese szociológus lesz. A művészetkedvelő fiatalok azonban most szombaton is találkozhatnak a vizuális művésszel, ugyanis 9–16 óra között műhelyfoglalkozást tart számukra. Ennek során nagyjából másfélórás prezentációt tart majd arról, hogyan dolgozik, hogyan gyűjti az inspirációkat, de szó esik arról is, hogy más, ismert nemzetközi művészek miként dolgoznak, milyen érdekesebbnél érdekesebb munkákat készítenek köztéren. A bemutató után a fiatalok nyakukba veszik a várost, különböző motívumokat fényképeznek, gyűjtenek, amelyek őket inspirálják. A szervezők éppen ezért felhívják a fiatalok figyelmét, hogy mindenkinél legyen majd okostelefon, fényképezőgép, tablet stb., bármi, amivel tudnak fotózni. Az ebédszünetet követően következik majd az igazi munka, ami alatt a fiatalok közösen tervezhetnek egy fiktív installációt a város különböző tereire, természeti környezeteibe.

De ki is valójában Szigeti G. Csongor?

Az 1980-ban Csíkszeredában született művész az ottani Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceumban tanult szobrászatot és kerámiát, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán folytatta tanulmányait, végül az intermédia szakon diplomázott. Jelenleg sokféle területen és médiumban dolgozik.

– A munkámban az inspirál a leginkább, hogy a különböző hatásoktól, gondolatoktól és ötletektől kezdve a teljes megvalósulásig végigkövethetem – alkotóként és befogadóként – egy-egy projekt létrejöttét, hogy aztán annak tanulságai visszahathassanak rám, és az elkövetkező alkotásokra, fenntartva egy folyamatos ösztönző kommunikációt. Tágabb értelemben véve inspiráció egyébként bármiből jöhet. Különösen ihletett állapotba én a szülőföldemen, Székelyföldön és általában a hegyvidéken tudok kerülni – vallja a művész.

Berg Andrea művészettörténész így fogalmaz róla: „Szigeti G. Csongor munkái mind műfaji határokat feszegető alkotások, metszéspontjukban világunk összefüggéseit művészeti eszközökkel boncolgatják, és általánosan jellemző rájuk a mély gondolatiság. Műveiben markánsan megjelenik a transzcendencia, mint minden alkotói tevékenység eredője. Intuitív és befogadható, finom installációk fűződnek a nevéhez, melyekben a szellemi töltet jut érvényre. A szofisztikált szimbólumokkal operáló művek önreflexióra sarkallnak, például a természettudományos eszköztár átlényegítése révén.”

Szigeti G. Csongor számos díjjal és ösztöndíjjal büszkélkedhet. 2000–2001 között övé volt az Ars Hungarica Alapítvány ösztöndíja, 2001–2006 között Magyar Állami Tehetséggondozó Ösztöndíjban részesült, 2003-ban elnyerte a Barcsay-díjat és a Ludwig ösztöndíjat. Következő évben Köztársasági Ösztöndíjban részesült, valamint Székely Bertalan-ösztöndíjban, de ugyanabban az évben nyerte el az OMDK – Hírközlési és Informatikai Minisztérium Művészeti díját is. 2005-ben övé lett az OMDK – MOME Különdíja, 2006-ban a Szabadság Szalag 56-os plakátpályázat fődíja, 2018-ban pedig Lyceum Pro Scientis Alapítvány Eszterházy Károly Egyetemért díj ezüst fokozata. Végül 2019-ben kapta meg a Kőrösi Csoma Sándor Képzőművészeti Díjat.

Hozzászólások