Felhívás!

Röviden

Köszönet a Caritasnak

Fejér Levente polgármester az önkormányzat nevében köszönetét fejezi ki a Caritasnak, amiért felkarolták a roma közösséget, és foglalkoznak a roma gyerekek integrációjával (erről előző körképünkben már beszámoltunk – a szerk.). A Caritas a járvány alatt 46 zabolai és 20 petőfalvi gyereknek adományozott 2–2 doboznyi élelmiszert. Az elöljáró értesülései szerint nemsokára pedig a Kovászna Megyei Vöröskereszt is élelmiszercsomagokkal siet a község rászorulóinak segítségére. 

Új székelykaput állítottak

Mint arról már beszámoltunk, a régi zabolai székelykapu, mely a ravatalozó felé volt elhelyezve, annyira meggyengült, hogy pár éve az önkormányzatnak el kellett bontania, mert balesetveszélyesnek bizonyult. Helyére nemrég új székelykaput állítottak, melyet a gelencei Both László faragott. 

Megoldották az online oktatást

Pap László Kálmántól, a Zabolai Általános Iskola igazgatójától megtudtuk, majdnem száz százalékban sikerült megoldani az online oktatást. Az a néhány tanuló, akinek nem volt lehetősége bekapcsolódni ebbe, „postán” kapta meg a feladatokat. Az igazgató szerint a 8. osztályos felkészítőkre is felkészültek, hiszen az épületet lefertőtlenítették, ugyanakkor minden felszerelés – maszkok, kézfertőtlenítők – és körülmény adott ahhoz, hogy a felkészítőket a törvényes előírások szerint bonyolítsák le. A zabolai iskolában és a hozzátartozó többi iskolában összesen 30 nyolcadikos tanul.
Az intézményvezető arról is beszámolt, hogy az előkészítő osztályokba való beiratkozás megtörtént, amint lehetőség adódott rá ablakon keresztül bonyolították le az ügyfélfogadást. A zabolai iskolában és a hozzátartozó tanintézményekben összesen 470 gyerek (iskolás és óvodás) van. 

Hozzászólások