Hirmondo

Parkolókat korszerűsítettek

Parkolókat korszerűsítettek

E hónap végén lehet majd licitálni tíz zónában található 72 parkolóhelyre, amelyből jó néhányat a nyáron aszfaltoztak, illetve alakítottak ki. Nemrég befejezték az internátus szomszédságában található parkolót is.

A Ștefan cel Mare utcában a napokban fejeztük be a közel 1000 négyzetméternyi parkoló- és járdafelület aszfaltozását. Hátra van még a helyek kijelölése, jelenleg a zöldövezet rendezésén dolgoznak – mondta el Jeszenovics Róbert Károly. Emellett elkészült a vajnafalvi kultúrotthon, az Unirea Terem körüli 100 négyzetméteres parkoló korszerűsítése is.

Szeptember 23-án, 9.30-tól kikiáltásos nyilvános árverést szerveznek a Barátság sétány, Aurel Vlaicu, Szabadság, Fenyő, Egyesülés, Ștefan cel Mare, 1918. December 1., Bercsényi és a Mihai Eminescu utcák melletti tömbházakban lakók számára. Ha az első árverés után maradnak szabad helyek, akkor 13.30-kor megismétlik a licitet. Az újonnan kialakított parkolóhelyeken mindeniket, a régiekben pedig az üresen maradt parkolókat bocsátják licitre.

Az árverés a városi művelődési ház nagytermében lesz megtartva. A terembe egyszerre csak azokat engedik majd be, akik ugyanarra a parkolóhelyre licitálnak, a többiek a szabad levegőn várakoznak majd. További információkat a polgármesteri hivatal városrendészet 7-es irodájában, Szabó Zoltántól kérhetnek, illetve a 0267.340.001-es telefonszámon is lehet érdeklődni.

Hozzászólások