Hirmondo

Kitakarították a patakmedret

Kitakarították a patakmedret

A Kovászna-patak ezen része évek óta nem volt kitakarítva és szabályozva, így igencsak szükségesnek bizonyult már a munkálat, a kovásznai önkormányzat ugyanakkor örömét fejezte ki, miszerint a megyei vízügyben jó partnerre talált.

– A megyei vízgazdálkodási igazgatósággal partnerségben takarítottuk ki a Kovászna-patakot, a város alsó kijáratától Páké határáig, hozzávetőleg egy kilométer hosszan. Az önkormányzat biztosította az üzemanyagot, a vízügy pedig a munkálatokhoz szükséges gépet és az emberi erőforrást – mondta el Jeszenovics Róbert Károly, Kovászna város alpolgármestere.

Hozzátette, azért volt erre már nagyon szükség, mivel nagyjából 10-15 éve nem volt semmiféle munkálat ezen a szakaszon. Az évek alatt pedig a patak sok gazda területének egy részét elmosta, illetve volt olyan rész is, ahol az útból is leszakított a víz.

– Sok panasz érkezett hozzánk a gazdák részéről, éppen ezért láttunk neki a kéthetes munkálatnak. A szakemberek kitakarították a patakmedret, ugyanakkor egyenesítették, szabályozták a folyását – magyarázta az alpolgármester.

Gyerő József polgármester köszönetét szeretné kifejezni a vízügy vezetősége felé, hogy egy jó partnerre találtak bennük, és segítettek az önkormányzatnak ebben a munkában.

Hozzászólások