Hirmondo

Kezdődhet az udvarterek felújítása

Kezdődhet az udvarterek felújítása

Több jó hírrel is szolgált Bokor Tibor polgármester, akivel az idei terveket vettük górcső alá, de szó esett a vízhálózattal kapcsolatos problémákról is.

A járványügyi korlátozások ideje alatt is tevékenykedett Kézdivásárhelyen az önkormányzat, bár a munkát nagyon hátráltatták a különböző szigorítások. Március közepétől a legnagyobb hangsúlyt azokra az intézkedésekre fektették, amelyek a lakosság egészségét hivatottak megvédeni, az enyhítések beálltával azonban többi munkálatot is megkezdtek. Bokor Tibor polgármester kifejtette: arra koncentráltak, hogy a város „ússza meg” a járványt. „Bevallom őszintén, én nem reménykedtem abban, hogy Kézdivásárhelyen nem lesz gond. A mai napig nincs Kézdivásárhelyen vírusos beteg, ez egyrészt azt jelenti, hogy mi végeztük a feladatunkat, többször fertőtlenítettünk tereken, utakon. Másrészt meg szeretném köszönni a kézdivásárhelyieknek, hogy jól viselték ezt az állapotot, ami nem volt könnyű. Remélem, az élet visszazökken a régi kerékvágásba. Az elmúlt időszakban engem a helyzet gazdasági vonatkozása is aggasztott, hiszen ha nincs gazdasági élet egy településen, akkor lassan minden meghal. És talán fájdalmasabb hosszú távon, mint a vírus okozta kár” – fogalmazott a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés

A szigorító intézkedések feloldása után a cégek megjelentek a város különböző pontjain, és több helyen megkezdték a munkát, volt, ahol véglegesítették, más részeken pedig eléggé gyorsan olyan állapotba hozták az építőtelepet, hogy véglegesíteni tudják a megkezdett korszerűsítést. „Törekedtünk arra, hogy az infrastrukturális munkálatokat – amit a cégek bevállaltak, mert ilyen problémákkal is szembesültünk – elvégezzük. Borzasztó nehéz még most is a különböző engedélyeket, papírokat beszerezni, mert elég sok hivatalban nehezen megy az ügyintézés” – magyarázta az elöljáró.

Útjavítások városszerte

A polgármesterrel rövid leltárt készítettünk a folyamatban levő útjavításokról is. „A Vasút utcában egy parkoló leaszfaltozásával befejeződött a munkálat, a Molnár Józsiás utcában most már minden vezeték ki van cserélve, a vízművek a rácsatlakozásokat végzi az új vízcsőre. Amint ez megvan, akkor az útosztály veszi át a terepet, és kezdődik az egy kilométeres útszakasz teljes felújítása. Ennek az év végéig be kell fejeződnie, mert szerződés kötelez rá. A Bem József utcában látszanak az előkészületek, a kivitelező cég a terepre szállította az építőelemeket, kezdődhet a munka ott is, csak az esős periódus hátráltat. Abban az utcában is teljes körű felújítás lesz.

Az építőelemek egy részét már a Bem utcába szállították

Én szerettem volna, ha a munkálatok a szigorítások alatt megkezdődhettek volna, míg kisebb volt a forgalom, hiszen azon a szakaszon naponta 15 ezer gépkocsi halad át. Sajnos a cégek sem mertek dolgozni, mert a rendőrség büntetett. Első fázisban a vízvezetékeket fogják lefektetni az út két oldalán, ez a munka tehát nem fogja zavarni a forgalmat. A csatornarendszer kialakítása viszont már problémát fog okozni, de ezzel jár a munkálat. Ennek az útnak teljes hosszában – az 1918. december 1. és a Gyárak utcát is beleértve – semmi alapja sincs, így legalább most 1,1 km-es szakaszon komolyan el lesz végezve a felújítás, beleértve a zöldövezet kialakítását, járdák és bicikliút építését is” – részletezte a tudnivalókat Bokor Tibor, aki egyben a lakosság megértését is kéri. „Bár nem én szolgáltatom a vizet, azért is engem szidnak, ha ezt a kérdést próbáljuk megoldani a vezetékek cseréjével, akkor amiatt vagyok a hibás. Sajnos nem lehet egy vízcsövet csak úgy, nyomtalanul bedugni az aszfalt alá, ez kellemetlenségekkel jár” – mondta.

Korszerűsítettek a Margaréta utcában egy parkolót
Mindezek mellett az utolsó fázisba érkezett a Fenyves utca korszerűsítése, teret rehabilitáltak a Margaréta utcában, be van ütemezve az Achim András teljes felújítása. Zajlik a kátyúzás, tegnap a Petőfi Sándor utcában dolgozott a munkacsoport. Az elöljáró tervei között szerepel az Ady Endre utca kiszélesítése, plusz egy sávot létesítenek a torjai úti letérőnél a járda karcsúsításával, hogy gördülékenyebbé tegyék a forgalmat. A Kert, Orbán Balázs és Kanta utcákban is zajlik vagy be van ütemezve a víz- és csatornahálózat korszerűsítése, a Kantában jövőre van tervbe véve az utca aszfaltozása, a szentléleki letérőtől a kantai hídig felszámolják a kockakövet, bitumen kerül a helyébe.

Jó hír az udvarterek lakóinak

Több meghirdetés után sem került kivitelező az udvarterekben a víz- és csatornarendszer felújítására, de nemrég megtörtént a csoda: a licit utolsó órájában egy brassói cég ajánlatot nyújtott be a munkálatra. Most az ajánlat kiértékelése zajlik, ha minden rendben van és a papírozás megtörtént, akkor következhet az évek óta elodázott munkálat, ami révén teljesen korszerűsítik Kézdivásárhely jellegzetes, a központra nyíló útrendszerét.

Nem csak ez az egyetlen jó hír: második kiírásra a sebészet épületének a felújítására is került kivitelező, így a kórház patinás épületszárnya is teljes körű korszerűsítésen esik át. Mindezek mellett nagyértékű pályázat révén az egykori Székely Katonanevelde is visszanyeri régi pompáját, miután pozitív elbírálást kapott a projekt. A város vezetője oda költöztetné a múzeumot, vagy legalábbis annak egy részét, és hosszú távon azt szeretné elérni, hogy az intézmény kerüljön a város tulajdonába.
Egy másik futó projekt a Szőcs József utcában levő piac korszerűsítése. A már megkezdett munkálat során a szebb időket megélt létesítményt teljesen újravarázsolják, modern, vásárlóbarát létesítménnyel gazdagodik a város.

A városban a gyalogosok biztonságán is javítottak: a forgalmasabb átkelőknél az átjárókat közvetlen módon megvilágító lámpatesteket szereltek fel (kiemelt fotó).

Az örökzöld vízprobléma

Kézdivásárhelyen az utóbbi időszakban a legsúlyosabb gondot az ivóvíz kérdése jelenti. Hellyel-közzel csőtörések vannak, órákon keresztül barna víz folyik a csapokon. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a polgármester miként látja a helyzetet, és milyen megoldás születhet arra, hogy ez az állapot megszűnjék. „Szerintem a fő gond az, hogy a működtető nem tudja a rendszert jól üzemeltetni. Más városokban is vannak régi vezetékek, de közel sincs annyi baj, mint Kézdivásárhelyen. A hozzáállással is baj van, annyit sem tesznek meg, hogy javítás után a vizet tűzoltócsapokon kicsapják, hogy a fekete lé ne a lakosoknál, a csapon folyjon ki. Mi annyit tehetünk, hogy pénzt fektetünk be, ami vezetéket tudunk, mindent kicserélünk. Én viszont arra vagyok kíváncsi, hogy ezzel megoldódik-e a probléma?” – tette fel a költői kérdést a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés

Elmaradt rendezvények

Idén a vírus miatt elmaradt egy sor rendezvény, hiszen szűk körben volt megtartva a március 15-ei ünnepség, nem került sor a KSE Napokra és szervezési időhiány miatt idén nem lesz Őszi Sokadalom sem. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az önkormányzatnak van-e terve, hogy kárpótlásként valamilyen rendezvényt szervezzen az év végéig. „Nem szeretnék találgatásba bocsátkozni, nagyon bizonytalan a helyzet. Amennyiben teljes biztonságban lehet majd szervezni valamit, akkor azon leszünk, hogy legyen valamilyen közösségi rendezvény, hiszen meggyőződésem, hogy mindenki vágyik arra, hogy felszabadultan, egy pohár sör mellett egy jót tudjon beszélgetni ismerőseivel és barátaival” – mondotta zárszóként a polgármester. 

Hozzászólások