Felhívás!

Látogatható emlékszobák

Látogatható emlékszobák

Amint a törvénykezés megengedte a kulturális intézmények működését, újra megnyitotta kapuit a Mikes–Szentkereszty-kúria (képünkön), tudtuk meg Márton János művelődési igazgatótól. A járványügyi előírásokat betartva látogathatják meg a turisták a Mikes Kelemen író, Kiss Manyi színésznő, Domokos Géza író és Csutak Vilmos történész tiszteletére állított emlékszobákat. Mint azt Márton János elmondta: sajnos a jelenlegi helyzet miatt nagyon megapadt az intézmény látogatottsága, mert míg tavaly ilyenkor kezdődött a szezon, idén elvétve érkeztek látogatók, és nagyobb csoportok majd ősszel várhatók Zágonba.

A Mikes–Szentkereszty-kúriát főleg anyaországi csoportok szokták látogatni, de azért az ország határain belül élők is felkeresik. Érdekességként megemlítendő, hogy az elmúlt években a román anyanyelvűek is érdeklődni kezdtek az emlékszobák iránt.

A vendégnek nyújtott látnivaló kibővül a Mikes-tölgyeknél található, tölgybe faragott kápolnával. A magyarországi Mónus Béla készítette kápolna környékét most még inkább turistacsalogatóvá tették, hiszen elkészítették a bejáratot, parkolóhelyeket létesítettek, valamint egy filagória is helyet kapott ott.

A Mikes–Szentkereszty-kúria a hét minden napján látogatható 8-16 óra között, viszont nincs tárlatvezetés pénteken 13.30-tól, valamint szombaton és vasárnap. A látogatók kötelesek betartani a járványügyi előírásokat, vagyis maszkot kell viselniük az épületben. Bővebb információ igényelhető, és csoportok előzetes jelentkezését fogadják a 0267.343.090-es telefonszámon.

Hozzászólások