Hirmondo

Hiánypótló az Anghel Saligny-program

Hiánypótló az Anghel Saligny-program

Hónap elején járt le a jelentkezési határidő az Anghel Saligny-programra, amelyre helyi önkormányzatok nyújthattak be pályázatokat víz-, szennyvíz- és úthálózat-korszerűsítésére. Kovászna város több csomagot is iktatott számos útszakasz korszerűsítésének reményében.

Gyerő József polgármester kiemelte, a program mindenképpen hasznos és hiánypótló, hiszen a közhiedelemmel ellentétben jelenleg Romániában út javítására pénzalapok nem léteznek az önkormányzatok számára. Az uniós pályázatok vonatkozó része már lecsengett, amelyek a 2014-2020-as ciklusban meg voltak hirdetve, azokat a fürdőváros ki is használta, megpályázta, azonban számos olyan útszakasz van még a településen, amelyek felújításra szorulnak. Helyi költségvetésből azonban lehetetlen az igényeknek megfelelő modernizálást végezni.

– Nagyon örülünk annak, hogy felismerte a kormány ezt a hiányosságot, és az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott bizonyos összegeket. A Saligny-programban van egy olyan pénzkeret, amelyet alanyi jogon minden önkormányzat megpályázhat, és ha teljesíti a megszabott feltételeket, akkor lehívhatja azt anélkül, hogy versenyhelyzetbe kerülne más pályázattal. Kovászna város esetében ez 7 millió lejt jelent. Emellett azonban van a programnak egy másik része is, ahol kompetitív módon bírálják majd el a pályázatokat, és van esély arra, hogy a 7 milliós tételen felül is lehívhatunk összegeket. Ezt figyelembe véve mi több csomaggal készültünk – magyarázta a polgármester.

A pályázati csomagoknál figyelembe vette a tanács azonban, hogy azok esetében teljesíteni tudják a megszabott feltételeket. Olyanoknak kellett megfelelni, mint például: útfelújításra csak abban az esetben lehet pályázni, ha ki van építve a víz- és szennyvíz-csatorna az adott szakaszon. Ahol azonban nincs, az önkormányzatnak vállalnia kell, hogy két éven belül közművesít. Továbbá fontos, hogy az utak telekkönyvezve legyenek, valamint a városvezetés ügykezelésében kell hogy szerepeljenek.

Összesen tehát öt csomaggal pályázott a fürdővárosi tanács. Az első csomaggal szeretnék megnyerni az adott 7 millió lejes keretet. Ezen utak esetében már készen van a megvalósíthatósági tanulmány, a következőkben csak a műszaki tervet és a kivitelezést kell megrendelni. A következő utcák felújítása szerepel benne: Híd, Plevnei, Butykák, Ady Endre, Bartók Béla, Luceafărul, valamint a Mihai Eminescu utca vajnafalvi komplextől az ifjúsági part felső feléig tartó szakasza. Az utak összhossza 2,4 km, a pályázat értéke áfával pedig 6.291.872 lej, amelyből az állami támogatás 5.890.421,03 lejes összeget tesz ki, a fennmaradó érték pedig az önkormányzat önrésze.

A második csomag esetében számítanak az előzőből fennmaradó 1.100.000 lejre, az összértéke azonban 2.131.475 lej, amelyből az állami támogatás 1.983.661 lej lenne, így részben versenybe kell szállni majd ezzel a pályázattal. Ebben a Petőfi Sándor utca felső szakaszának felújítására pályáztak, mely mintegy 780 méter hosszú.

A harmadik csomagban 10 utca modernizálása szerepel: Cserépgyár, Kós Károly egy része, Fonoda, Virág, Akác, Piac, Víz, Ősz, Gazdáné Olosz Ella, valamint a Kőbánya. Ezek 3,34 km összhosszt tesznek ki, a pályázat értéke 9.138.335 lej, amely meghaladja a 7 millió lejt, ezért ezzel teljesen versenybe kell már szállni más pályázatokkal.

A negyedik csomagban Csomakőrös három utcája, a Kőrösi Csoma Sándor, a Debreczi Sándor és a Gyümölcsös utcák szerepelnek 2,35 km összhosszal, 5.836.875 lej értékben. Itt azonban vállalnia kellett az önkormányzatnak, hogy két éven belül elkészíti a szennyvízrendszert, az ivóvízé már ki van építve.

Az ötödik csomagban végül a 13-as községi útra pályáztak, amely a Tamásfalva, Szörcse felé vezető, Kovászna városhoz tartozó útszakaszt foglalja magába 1,67 kilométeren. Ennek értéke 3.883.354 lej.

A polgármester hangsúlyozta, remélik, hogy az első két csomagra mindenképpen megkapják a finanszírozást, a többiekkel pedig versenybe szállnak. Addig is azonban dolgoznak azon, hogy minden feltétel teljesítve legyen.

Hozzászólások