Hirmondo

Felmérték az állapotát

Felmérték az állapotát

Végre felújíthatják a székelytamásfalvi Thúry–Bányai-kastélyt. A kultúrotthonként működő épületen eddig tulajdonjogi akadályok miatt nem végezhettek munkálatokat, azonban úgy tűnik, az megoldódott. Fejér Levente, Zabola község polgármestere elmondta, jövőre pályáznának meg egy, az A kategóriás műemlék épületekre kiírt támogatást.

– Huszonöt év után most jutottunk el oda, hogy teljes jogú tulajdonosai lehetünk a kastélynak, így végre felújíthatjuk ezt a gyönyörű épületet, amely sajnos elég romos állapotban van – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy 1995-ben a megyei tanács segítségével az önkormányzat megvásárolta az 5003 négyzetméteres területet, amelyen az épület is áll. Azonban akkor nem fizetődött ki a teljes összeg, így a telekkönyvben benne maradtak a régi tulajdonosok. Idén sikerült az elmaradást kifizetni, ezzel pedig az önkormányzat egyedüli tulajdonosa lett a kastélynak.

Hirdetés
Hirdetés

– Értesültünk róla, hogy a 2021–2027-es időszakra ismét írnak majd ki pályázatokat A kategóriás műemlékekre is, amelyre – ahogy én tudom – elég kevesen szoktak jelentkezni, mi megpróbáljuk – mondta Fejér.

Augusztus végén már meg is bízták egy brassói cég mérnökeit, hogy mérjék fel az épület jelenlegi állapotát, készítsenek előtanulmányt, illetve adjanak egy árajánlatot.

– A mérnökök a tetőszerkezettől a pincékig mindent leellenőriztek. A törvény sok mindent előír az ilyen kategóriájú épületek javítására és felújítására, hogy mit szabad és mit kötelező elvégezni, azonban ezeket az előírásokat még nem ismerjük pontosan. A pincéket szeretnénk modernizálni, hasznos funkciót adni nekik, hiszen eddig krumplit tároltak bennük, illetve a kazánháznak adtak helyet. Szerkezetileg nincs rossz állapotban az épület, viszont mind a díszelemek, mind a vakolat lehullt sok helyen, valamint cseréphiány is van a tetőn. A szakemberek szerint továbbá a benti betonból készült álmennyezetet is le kell bontani, valamint a mosdókat is szükséges korszerűsíteni. Van vele munka bőven, viszont gyönyörű helyen van, pazar épület lehet belőle, megéri energiát fektetni belé – sorolta a munkálatokat az elöljáró.

A kastély jelenleg a tamásfalvi lakosok kultúrotthonaként működik, ezen rendeltetését a munkálatok után is megőrzi, csupán új külsővel, modernebb termekkel várja majd vendégeit.

Hozzászólások