Felhívás!

Röviden

Utakat aszfaltoztak

Befejezte az önkormányzat a közel 1400 méteres szakasz aszfaltozását a 9-es számú községi úton, amely a Zabolához tartozó Telek és Szörcse között található 10,4 kilométeres út egy részét képezi. Emellett pedig egy 129 méteres szakaszt is felújítottak a 10-es községi úton, amely a korábbi munkálatok során kimaradt. A megyei tanáccsal való egyeztetés értelmében az útfelújításoknak az az egyik hozadéka a község számára, hogy a tanács átvállalta a Barátostól a zabolai rendőrségig tartó útszakasz adminisztrálását, vagyis a hóeltakarítást és egyéb karbantartási munkálatokat ők végzik majd, ami gyorsabb és hatékonyabb lesz. – Ezért volt fontos, hogy beburkoljuk aszfaltréteggel az említett útszakaszt, illetve elvégezzük a modernizációs munkálatokat – magyarázta Zabola község polgármestere, Fejér Levente. A beruházás összértéke 1.800.000 lej, ezt saját költségvetésből fedezte az önkormányzat. Emellett több utcát és mezei utat is korszerűsítettek idén nyáron a községben.

Átadás előtt a pávai ravatalozó

A zabolapávai ravatalozó építését már évekkel ezelőtt elkezdték, azonban befejezése a különféle engedélyek beszerzése miatt késett. A polgármester elmondása szerint a halottasház eddigi hiánya komoly nehézségeket okozott a falurész lakosainak. Idén azonban önerőből, önkéntesek segítségével sikerült elkészíteni az épületet, amelyet még ebben a hónapban átadnak. A polgármester köszönni mindazok segítségét, akik önkéntesként besegítettek a munkába.

Pénz az iskoláknak

A legutóbb tanácsülésen az önkormányzat 37 ezer lejt különített el az iskolák számára, amelyből maszkokat, fertőtlenítőszereket, illetve az online oktatáshoz szükséges elektronikai eszközöket vásárolnak majd.

Tűzoltógarázst szeretnének

Folyamatban van a tűzoltógarázs engedélyeztetése, mivel azonban műemlék övezetben van, nagyon lassan haladnak a papírmunkával. Jelenleg a műemlékvédők jóváhagyását várják, mondta el a polgármester. „Fontosnak tartom ezt az építkezést, ösztönözne egy tűzoltóautó vásárlására is, amelyet téli időszakban is tudnánk használni. A régit sajnos már nyáron sem lehet, kiöregedett” – tette hozzá.

Hozzászólások