Hirmondo

A város legnagyobb alapterületű épülete

A város legnagyobb alapterületű épülete

Abszurd indoklással utasította vissza a román állam a kézdivásárhelyi, kantai minorita rendház felújításra benyújtott pályázati kérelmet, az anyaország – jelentős helyi összefogás és lobbizás nyomán – óriási összeggel támogatta a munkálatot. Ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes neve a garancia rá: az ingatlant élettel töltik meg, a teljes magyarság épülésére.

Hirdetés
Hirdetés

– 2013-ban, hét évvel ezelőtt, a lemhényi búcsún találkoztam Böjte Csabával, akkor adtam át Tamás Sándorral, Bokor Tiborral és Vargha Béla főesperessel közös üzenetünket, kérésünket, hogy „vegye örökbe” ezt az épületet – idézte fel Fejér László Ödön szenátor nemrég, amikor az eddig elkészült munkálatokról adtak számot.

Mesterképző központ készül

Felsőháromszéken, de egész Háromszéken egyedülálló lesz majd a rendház falai közé tervezett mesterképző központ. A nevelőotthonokból a nagykorúság elérése után kikerülő fiatalok gyakran légüres térbe érkeznek, számukra (és nem csak!) biztosítanák a lehetőséget, hogy mesterséget tanulhassanak, annál is inkább, hogy ezek lassan hiányszakmáknak számítanak.

„Ezt az épületet romos állapotában látni egy seb volt: számomra azért, mert ferences szerzetes vagyok, önöknek, mert kézdivásárhelyiek. Fájó volt, hogy egyesek menthetetlennek ítélték” – mondta Böjte Csaba. Végül mégis akadt egy cég, amely vállalni merte az óriási feladatot.

Óriási kihívás volt a szerkezeterősítés

– Az egész épület alatt futó pince tele volt vízzel, és az utóbbi 50-100 év alatt felgyűlt anyagokkal, első lépésként megoldottuk a vízelvezetést és kitakarítottuk az alagsort. A szerkezeterősítés óriási kihívás volt: a boltíveket tégláig kellett leverni mindkét emeleten, az épületnek csak a csupasz „csontváza” maradt kívül-belül. Ezt követte a földrengés elleni megerősítés: a boltívek felett, a födémet fémkeretbe fogtuk. A teljes padlózat alá padlófűtést vezettünk be, a helyiségekben a burkolatokkal folytatjuk a munkát. Szakembereink aprólékosan kidolgozott terveket készítettek, fényképek alapján rekonstruálták, hol kell megkeresnünk a megőrzendő műemlékjellegű jegyeket – ilyen például a ferences rend címere. A tető újrafedése is megtörtént, a belső terek festése következik, szürkébe játszó fehérre, a falak eredeti színét idézve, ugyanígy vigyáztunk arra is, hogy a boltívek éle ne legyen „tökéletes”, minden az egykori formáját kapja vissza – sorolta a kivitelező Conico cég vezérigazgatója, Szőcs Gyula mérnök.

Kártérítésért perelnek

– 2014-ben alakult a minorita rendház megmentését célul kitűző baráti társaság, utána meg kellett találni az eszközöket, hogy miként lehetne megvalósítani ezt a célt. Első lépésként a 60.000 euróba kerülő tervek elkészítését kellett finanszírozni, az összeg felét az önkormányzat, másik felét hét helyi vállalkozó felajánlása biztosította. A tervek elkészítése mintegy évet vett igénybe, amikor az induláskor a tervezővel ide látogattunk, az épület olyan állapotban volt, hogy a csodában kellett hinni ahhoz, hogy bízzunk a megmenekülésében. 2016-ban európai uniós forrásokat pályázott meg a város a munkálatokra, az iratcsomót azzal az abszurd indoklással utasították vissza, hogy az nem tartalmazza az egyház alapító okiratát. Mi bepereltük ezért a fejlesztési minisztériumot, és a legfelsőbb bíróságon meg is nyertük. További lépést is tervezünk: kártérítési pert, amiből kedvező döntés esetén a további munkálatokat finanszíroznánk – ismertette Bokor Tibor polgármester. – 2018-ban végül az anyaország a hónunk alá nyúlt, és közösen sikerült egy olyan kincset megmenteni, amely a magyar nemzet közös értéke. Remélem, egy év múlva teljesen elkészül, és Böjte atya segítségével élettel töltjük meg, közösségünk ezáltal is gyarapodni fog – összegzett az elöljáró.

Hozzászólások