Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis: a PSD-nek ellenzékben van a helye

Johannis: a PSD-nek ellenzékben van a helye Románia

A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) ellenzékben van a helye – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő csütörtökön egy galaci kampányrendezvényen.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje azt mondta, még ha úgy is tűnik egyeseknek, hogy a PSD „már nem olyan rossz”, alapjában véve semmit sem változott az alakulat. „Ezért a PSD-nek több évre ellenzékbe kell vonulnia, és ennek érdekében el kell mennünk szavazni, és olyan többséget kell szereznünk, hogy fel se merüljön a PSD esetleges újbóli hatalomra kerülése. Úgy kell szavaznunk, hogy csak sok év múltán térjenek vissza, és ez idő alatt mi a többi romániai demokratikus erővel állítsuk talpra az országot” – fogalmazott.

Johannis ismét ama meggyőződésének adott hangot, hogy a választások igazi hősei azok a választópolgárok, akik elmennek voksolni.

„A mi harcunk még nem ért véget, és nem is fog véget érni a második forduló, aztán a helyhatósági választások, majd a parlamenti választások lejártáig. Elmondom, miért rendkívül fontos elmenni voksolni és jól, azaz a PNL-re szavazni. Nagyon fontos, mert egy normális Romániát szeretnénk, az állampolgárokért dolgozó intézményeket szeretnénk, jó iskolákat, modern kórházakat, az egyes régiók fejlesztését elősegítő infrastruktúrát szeretnénk” – tette hozzá.

Jövő hétre vár választ a kormánytól Raed Arafattal kapcsolatban

Jövő hétre vár választ Klaus Johannis államfő a kormánytól Raed Arafat államtitkár sorsával kapcsolatban.

„Megoldást kértem a kormánytól, és jövő hétre várok felvilágosító választ, hogy ne fogalmazzak másképp. Nem én értékelem ki, hanem a kormány, és ragaszkodni fogok ahhoz, hogy felvilágosítást nyújtsanak” – mondta az elnök Galacon, amikor arról kérdezték, hogy leváltják-e Raed Arafat államtitkárt.

Klaus Johannis november 13-án azt mondta, „felkavarták” a Colectiv klubban történt tragédiáról megjelent felvételek, amelyeket – nyomatékosította – az eseményeket kivizsgáló hatóságoknak kell kielemezniük. Akkor azt is megkérdezték tőle, hogy szerinte Raed Arafat államtitkárnak van-e még helye a kormányapparátusban. Az elnök erre azt felelte, hogy Ludovic Orban kormányfő és csapata kielemzi a helyzetet, majd döntés születik az ügyben.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás