Hirmondo
Archives
Törvénybe foglaltatnák

Törvénybe foglaltatnák

Az RMDSZ törvénybe szeretné foglaltatni, hogy az erdélyi magyarságot ne lehessen nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tekinteni Romániában – jelentette ki egy pénteki kolozsvári sajtótájékoztatón Csoma Botond parlamenti képviselő, aki a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő és a nemzetbiztonsági törvények módosítására létrehozott különleges parlamenti bizottságban képviseli a szövetséget, írja az MTI.

Értékes győzelem idegenben

Értékes győzelem idegenben

Mindössze 21 percre volt szüksége a Sepsi OSK labdarúgócsapatának, hogy bebiztosítsa első győzelmét Voluntari ellen, az alsóházi rájátszás szombat déli, 9. fordulójában. A végjáték is tartogatott izgalmakat, de a korábbiaktól ellentétben, ezúttal nem érvényesült az utolsó perc átka, az összeszedetten futballozó piros-fehérek megérdemelten zsebelték be a három pontot. Kedden és pénteken is itthon játszik a csapat.