Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Benkő-szobrot avatnak

Benkő-szobrot avatnak Kultúra

Benkő József szobra fogja díszíteni ősztől a bardoci általános iskola előtti teret – tudtuk meg Benkő Emőke nyugalmazott tanárnőtől. Bardoc nagy szülötte kétségkívül Benkő József (1740-1814) református lelkész, botanikus, történetíró és nyelvész, kinek nevét őrzi a falu általános iskolája, és szülőházának helyén található a jelenlegi lelkészi lak.

 

A tanárnő a rendszerváltás után, 1990-ben javasolta az iskola nevének a Benkő József nevet, benyújtva a tanfelügyelőség felé a hivatalos kérést, amit el is fogadtak. Így már 28 éve a Benkő József Általános Iskola nevet viseli az intézmény, de úgy gondolta, hogy nem elégszik meg ennyivel, így a tudós emlékére szobrot is állíttat, hogy méltó módon tudjunk emlékezni és fejet hajtani annak tiszteletére.

Mint megtudtuk, az ötlet valójában nem tőle származik, hiszen 1914 előtt szeretett volna a falu szobrot állítani szülöttjének – bizonyítja ezt a tényt egy akkori képeslap is –, de az első világháború közbeszólt, és megakadályozta ezt a kezdeményezést, ami azután feledésbe merült. Az újbóli szoborállítás ötlete néhai testvérétől, Benkő Hajnalka Esztertől származik, kinek hirtelen halála előtti kívánsága volt ez, és amelynek anyagi vonzatát is hátrahagyta testvérére, megbízva őt a kivitelezésben. A tanárnő elmondása szerint a falu egykori akarata mellett a Benkő név is kötelezte a kivitelezésben, tudniillik Árkos volt a Benkő család ősi fészke, ahonnan Bodokra is kerültek elszármazottak, ezt a tényt alátámasztja Kisgyörgy Zoltán történész állítása is. A tanárnőnek családfájában Székelyszáldobosról Bodokig sikerült visszavezetnie a származását, ezért nagyon nagy valószínűséggel állítható, hogy Benkő Józsefhez kötheti rokoni kapcsolat.

A mellszobrot a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész készítette el. A vasbeton alapú és műkő borítású mellszobor 93 cm magas, 70 cm széles, talapzatát a polgármesteri hivatal vállalta elkészíteni, az iskola előtti téren kap helyet. A talapzatra kerül még egy márványtábla is, amelyet a tervek szerint a jelenlegi lelkészi lakról fognak áthelyezni, ugyanis ott két tábla is jelzi a tudós születésének helyszínét. Az eltávolított tábla helyéről is gondoskodott a tanárnő, hiszen egy Benkő Józsefet ábrázoló domborművet készíttetett ugyancsak Miholcsa József szobrásszal, amelyet a szobor állításának napján fognak leleplezni. A szobor várható avatása, valamint a dombormű leleplezése szeptemberre tehető, legvalószínűbb időpont az iskolakezdés időpontja lenne. A szobor és a dombormű elkészítésének összértéke, amelyet Benkő Hajnalka Eszter hagyott hátra testvérének 7500 lej volt, a további költségeket – amelyek a hivatalos dokumentációkhoz és ügyintézéshez voltak szükségesek – Benkő Emőke tanárnő biztosította.

A mellszobrot a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész készítette

 

 

 

 

 

 

 

 

„Én ezt a megvalósítást nagy lépésnek tartom, mert úgy, ahogy a bardoci Cserey Ignác honvédezredesnek is sikerült kopjafát állítani tavaly a templomkertben, ezért úgy gondolom, hogy a helyi közösség feladatának és kötelességének kell tartsa, hogy a falu további nagy szülötteinek és nagy embereinek emléket állítson” – mondta a tanárnő.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük