Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közösségépítő dalolás

Tizenötödik alkalommal szervezte meg szombaton a nyugdíjasok kórustalálkozóját a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub. A Vigadó Művelődési Házban zajlott eseményen hét kórus vett részt, főként Kézdivásárhelyről és környékéről.

A már hagyományosnak tekinthető találkozó célja a kikapcsolódási és találkozási lehetőség megteremtésén túl, a hagyomány ápolása és annak továbbadása, fejtette ki Bene Gabriella, a Maassluis Nyugdíjasklub elnöke, aki köszöntőbeszédében az éneklés, a zene lélekre gyakorolt hatását, fontosságát hangsúlyozta. „A zene érzelmeket vált ki, segít önmagunk megismerésében és az önkifejezésben”, véli Bene Gabriella.
Az ünnepség keretében Ferencz Gizella klubtag a Romániai Magyar Dalszövetség elnökének, Tóth-Guttman Emesének üzenetét tolmácsolta, aki gratulált, majd sikereket kívánt a szervezőknek és résztvevőknek, reményét fejezve ki, hogy az esemény hagyománya még hosszú éveken át fennmard.
A találkozó idei, tizenötödik kiadásán hét csapat vett részt, Kézdivásárhelyről a Hálaadás református dalárda, a Boldog Özséb római katolikus templom énekkara, a kantai Szentháromság templom énekkara, valamint a Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring kórusa képviselte, emellett a kézdiszentkereszti Szép Emlékek Nyugdíjasklub dalcsoportja, a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza női kórus, valamint a székelyudvarhelyi Önsegélyező Pénztár dr. Pál Gyula Énekkara is bemutatott néhány gyöngyszemet repertoárjából. Az esemény végén egy ismeretlen spanyol szerző Jótanács című szerzeményét, továbbá a magyar és székely himnuszokat közösen énekelték el a résztvevők.

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük