Választási hangulatjelentés – alulnézetből

Köszönetet mondtak a szavazóknak sorra az elégedett pártvezetők, nemkülönben Kelemen Hunor. Hogy felülről hogyan látják, abba nyilván sok taktikai szempont is közrejátszik, én falun töltöttem a hétvégét, hangulatjelentésem azt rögzítheti, alulról hogyan fest a gyalogjáró szavazók viselkedése és tarka véleményvilága.

Szembeni szomszédom volt az első, akivel némi levélgereblyézés közben szót váltottam, előbb az örök dolgokról, ahogy gazdálkodókhoz illik, a rendhagyóan meleg november kapcsán csodálkozott el újfent, hogy a G7-ek bele kívánnak szólni a klímaváltozásba, holott az az Isten dolga és végzése, majd az esetleges voksleadás – bár az istentiszteleti részvétel és kimozdulás otthonról még kérdéses vala, ennek margójára jegyezte meg, hogy a 14 jelölt túl sok, ki képes ennyi közül a megfelelőt kiválasztani. Pláne, ha ígérni sem ígérnek semmi értelmeset, tódítottam én is. Hunornak úgysincs esélye – vélte másokkal összhangban, ő tehát az erő helyett az erőtlenséget választotta, vontam le magamban a következtetést, biztatva őt, hogy azért mégis, merthogy stb.

Másodiknak a templomból hazaballagó hátsó szomszéd vélekedett úgy, hogy majd ha „ők” is nyújtanak neki valamit, akkor majd ő is megteszi – nem is fáradtam annak firtatásával, hogy e cseppet sem homályos fogalmazás gyakorlatilag mit tesz, s főleg hogy családilag hányat. A jobboldali szomszéd öntudatosan célkövető ember, nagyvárosban tanuló fia értesítette SMS-ben, hogy az „országmentőkkel” tart, ez volt a harmadik elúszott szavazat aznap, amihez negyedikről és ötödikről is tudomást szereztem a boltban némi ellesett szóváltásokból.  

A mostani kampány furcsaságain tűnődtem hazaballagtamban, elvégre se rendes vitára, a jelöltek szembesülésére egymással és programjaikkal, nem került sor, talán innen e kimondott hangulatváltozást jelentő gesztusok és állásfoglalások, talán emiatt nem értek célba a jelöltek felhívásai, gondoltam, amikor telefonhívás nyomán rokonomtól tudtam meg, hogy előbb érvénytelen szavazatot adott volna le, de a fülkében végül mégis a nemzedékéhez tartozó Barnára nyomta a pecsétet. A baj tehát nagyobb.  

Bomlanak a régi kötelékek. Én, ha fennforgó személy lennék, új célokat keresnék az újraértelmezett érdekvédelemnek, és lecserélném az újnak vélt, de – úgy látszik – mégis lejáratott jelszavakat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.