Ünneprontók

Hogy milyen minőségű garanciákat kínál a békés létezésre és együttélésre a román köztársaság példaértékűnek hazudott kisebbségvédelmi rendszere az érintett nemzeti közösségek számára, azt mi sem mutatja jobban, mint a székelyföldi prefektúrák vezetőibe rögzült, patologikus reakciók a magyar nemzeti ünnepségek alkalmával.

Elvileg ugyebár a román állam kormányhivatalainak területi nyúlványai a végrehajtói hatalom közpolitikai intézkedései, a kormányprogram végrehajtása fölött kellene őrködniük, sőt egyáltalán, mint magas rangú köztisztviselők a közösségi ügyek racionális szemléletét, békés ügyintézését kellene képviseljék.

Ehhez képest minden alkalommal, mikor a magyar kisebbség élni kíván a „mintaértékű” kisebbségvédelmi jogrend által garantált közösségi jogokkal, így a szabad szimbólumhasználattal, a piros-fehér-zöld lobogók láttán a prefektusoknálbeindul a világhírű román sovinizmus pavlovi reflexe. Kilépve a szak- és közpolitikusi szerepkörből, az ünnepek alkalmával – finom diplomatikus érzékről téve tanúbizonyságot – szítani kezdik a nemzetiségi feszültséget: fenyegetőznek, és kriminalizálva a joghasználatot, pénzbírságot állapítanak meg, büntetik a magyar közösségek választott, tehát a közbizalmat élvező vezetőit.

Az ünnepek alkalmával. Arról nem is szólva, hogy a szerzett jogoknak ez a sajátos logikájú – jogkorlátozó – értelmezése nemcsak az oly sokat hangoztatott méltányosság és a békés, a kölcsönös tiszteletre alapuló együttélés mércéjét nem üti, hanem még az alkotmány által megnevezett, a jogértelmezésre hivatott román bíróságok előtt sem állja meg a helyét. Tehát túl azon, hogy alkotmányos szereptévesztésről beszélhetünk a székelyföldi kormányhivatalnokok esetében, ráadásul még olyan rossz politikai reflexeket, viselkedésmintákat promoválnak és legitimálnak közhivataluk súlyával és (inkább csak áhított) tekintélyével a közvélemény felé, melyek Kelet-Európa rossz emlékű, a közös nevezőt nem ismerő, az írott jogokon és alanyaikon keresztüllépő elnyomó rezsimeket idézik.