Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megyei utakat aszfaltoznak

„Szokatlan” napirenddel hívták össze múlt péntekre Kovászna megye tanácsát. A megjelent 23 tanácsosnak az utóbbi időben példátlan feladata volt, több pénzről kellett döntenie, mint amennyivel eredetileg számoltak. Úgy tűnt: máskor is megbirkóznának hasonló feladatokkal.

Hirdetés
Hirdetés

A változást az okozta, hogy „ismét változott a költségvetés filozófiája” – mondta el a tanácsülés elején Tamás Sándor. A megyei tanácselnök közölte: idéntől a személyi jövedelmi adó teljes összege a megyében marad.

– Bár ilyen még nem volt, meg vagyok róla győződve, hogy jobb gazdái leszünk és hatékonyabban használjuk fel a közpénzt, mint azt az állam tette korábban – mondta a tanácselnök.

Felvázolta a tényállást: az új törvény szerint a személyi jövedelemadóból begyűlt összeg 15 százaléka a megyei önkormányzatnál, 60 százaléka pedig a helyi önkormányzatoknál marad, 17,5 százalékot a megyei önkormányzat oszt el egy központilag megadott képlet alapján, a fennmaradó 7,5 százalékot ugyancsak a megyei önkormányzat osztja szét, azonban saját szempontjai szerint a helyi költségvetések kiegyensúlyozása céljából. Ezen kívül a hozzáadottérték-adóból (TVA) 137,4 millió lejt kapott a megye, ugyancsak a helyi költségvetések kiegyensúlyozása céljából, ezt az összeget is országos képlet alapján osztják szét. Idén a megyei utak nyári és téli karbantartására Kovászna megye 19,16 millió lejt kapott, ez a tavalyi összegnek több mint duplája.

A községeknek jóval több pénz jut, mint tavaly. A legtöbb pénzből Zágon gazdálkodik, ezen kívül Bacon, Bardoc, Gelence, Uzon, Kézdiszentlélek, Szitabodza, Előpatak és Zabola szerepel ötmillió lej feletti összeggel. A tanács a többihez képest is kiemelten kezelte Sepsibükszádot, ahol elszámolták a pénzt (a költségvetés kiegészítésnél kijavítják, de „addig is élni kell valamiből”) és Kommandót, ahol iskolaépítésre pályáztak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük