Felhívás!

Új oktatási törvénycsomag

Közvitára bocsátották az új oktatási törvénycsomagot, mely valóban nagy újításokat tartalmaz, és olyan változásokat irányoz elő, melyek mind a diákok, mind a tanárok életét alapvetően befolyásolhatják. Túl a módszertani újításokon, más időbeosztáson, vizsga- és számonkérési renden, hatalmas összeg fordítható rá: az országos helyreállítási alap (PNRR), amit az Unió folyósít, kereken 12 százaléka. Ami forradalmian előnyös helyzetet teremt a tanárok számára, ugyanis a kezdő pedagógusoknak a nettó átlagfizetéssel egyenlő összeget irányoz elő, ami jelenleg 3750 lej!

Aki volt kezdő tanár (én például 1972-ben 1100 lejjel kezdtem, 1984-ben ez 1200 lej volt, mutatis mutandis, ma is ezekhez hasonlóan szerény az összeg), az tudja, hogy az új bérezés elejét veheti annak, ami ma általános: a fiatalok szinte kerülik a tanári pályát, és főleg pontosan a siralmas éhbér miatt. A miniszter szerint más pályán akár ennek a kétszeresét-háromszorosát megkaphatják a diplomások.
Szóval Sorin Cîmpeanu miniszter alapos reformra készül, s az én hiányérzetem csak ahhoz kapcsolódik, hogy a beszámolókból a magyar sajtó sem hoz semmilyen minket külön is érdeklő részletet. Például a tanfelügyelőségek átszervezése nem hozza magával a külön magyar tankerületek és igazgatási szervek felállítását, pedig ez egy lépéssel közelebb vinne a tanügyi egyenjogúsághoz például (gondoljanak a vásárhelyi iskola kálváriájára), s ami immár szinte százéves elvárása az erdélyi magyarságnak.

Nem olvashatok arról sem, a még mindig nagyon diszkriminatív román érettségi és az egész románoktatás reformja miért halad olyan lassan, illetve miért van még mindig sok panasz az elkészült tankönyvekre is. Holott a Kisebbségkutató Intézet egy minapi felméréséből az derül ki: a román közvélemény is helyesli, hogy a magyar diákok speciális tananyagot sajátítsanak el. És akkor még mindig sokan pontosan a román érettségi miatt nem tudnak továbbtanulni! <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.