Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tusványos folytatódik

Harminchárom esztendeje, hogy egy fiatal brit újságíró, David Campanale kezdeményezésére a „rendszerváltó” erdélyi és magyarországi fiatal értelmiségiek egy csoportja július 21–30. között Bálványosfürdőn megszervezte az első szabadegyetemet. Amint a 25. évfordulón elhangzott beszédében az alapítók egyike, Németh Zsolt rámutatott, azzal a céllal, hogy hosszú távon lehetővé tegyék azoknak az értékeknek, gondolatoknak az ébren tartását, amelyeket fontosnak éreznek.

Közéjük tartozott a kölcsönös tiszteleten alapuló és egymás megismerésére törekedő magyar–román párbeszéd elindítása, vagyis a tolerancia fórumának megteremtése. És, hogy mit is értettek, illetve értenek tolerancia alatt, azt ugyancsak a 25. évforduló alkalmából fogalmazta meg David Campanale. „Nem elég meghallgatni egymást: a tolerancia az, amikor a másságot nem veszélyként értékeljük, hanem tanulunk egymástól.”

A széles körű magyar–román párbeszéd kialakulása, a kétségtelen eredmények dacára, az utóbbi fél viszonyulása miatt ugyan még várat magára, azonban a folyamat elindult – remélhetőleg visszafordíthatatlanul.

Az 1997-ben helyszűke miatt Tusnádfürdőre költözött, és ott diáktáborral kiegészülő, Tusványos névre keresztelt szabadegyetem időközben a Kárpát-medence legszínesebb, legszínvonalasabb és legfontosabb ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát. Egy olyan alkalommá, ahol megismerkedhetnek egymás gondjaival és törekvéseivel a különböző országok határai között élő magyar nemzetrészek tagjai. Ahol az arra leghivatottabb közéleti személyiségektől szerezhetnek tudomást a magyarság és anyaország előtt álló kihívásokról. Ahol hiteles forrásokból egészíthetik ki a múltunkra és jelenünkre vonatkozó ismereteiket, mélyíthetik el a műveltségüket, bővíthetik a tudásukat. Ahol új ismeretségek köttetnek, barátságok szövődnek és érzelmi kapcsolatok kovácsolódnak. Ahol a fiatalok esténként önfeledten szórakozhatnak, és az idősebbek elmerenghetnek a tovarohant évtizedek történésein. És mindezt kötetlen formában, ellazulva és egy csodálatos természeti környezetben tehetik meg.

A felsoroltak tudatában érthetővé válik, hogy kétesztendőnyi kényszerszünet után, a megszokottnál is nagyobb türelmetlenséggel ötvözött örömteli várakozás bizsergett a bálványosi folyamat elkötelezettjeinek idegszálaiban, a szabadegyetem és diáktábor ma esedékes 31. nyitánya előtt. Isten adja, hogy ezúttal is töltse be a megálmodói által kijelölt hivatását!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük