A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Szép hangok szárnyán

Talán akkor is szólnék róla, ha történetesen nem lenne szomszédfalusi. Azért is érdekes ez a dolog, mert hosszú éveken át az ő szülőfaluja az én szülőfalumhoz tartozó település volt, s ahogy az egyik nagy turisztikai kiadványban azért került ortodox templom Bögözbe, mert Nagygalambfalván tényleg van, s ha már a község neve Bögöz, akkor az oda el nem látogató könyvszerző az én szülőfalumnak „ajándékozta” az ortodox istenházát.

Ilyen alapon magam is büszkélkedhetném azzal, hogy Benedekffy Katalin bizony bögözi, holott ő tősgyökeres galambfalvi, méghozzá Kányádi Sándornak az unokahúga, s immár neki is köszönhetően ez a Nagyküküllő melletti kicsi, de a nagy falucskának a híre jóval túljutott a Székelyföldön, sőt Magyarország határain is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, mert ahol híres-neves operaház van, ott megfordult és ragyogott a székely énekesnő.

Nagy szerepek nagy énekese, akit operaszerepekkel halmoznak el, de azért szívesen énekel más szerzeményeket is, lásd időnként a tévécsatornák kívánságműsorát. Nos, eme cikk megírásának kiváltó oka az, hogy Benedekffy Katalinnak Csongrád megyében Príma-díjat adtak át, s Szeged igényes közönsége örömmel tapsolt a székely énekesnőnek. A magyar zeneművészet kategóriában kitüntetett művésznő azzal is belopta magát a szegediek lelkébe, hogy bejelentette, a gálaműsor virágadományaiból  zenetábort szerveznek a nagygalambfalvi fiataloknak. Azt tudjuk, hogy a csíki Molnár Levente ugyancsak magas mércéket döntöget a világ rangos színpadain, de azért ő sem felejtette el, hogy itthon is van dolga, neki is köszönhető, hogy az ifjú virtuózok évente közönség elé lépnek, s a legjobbak Erdélybe is eljutnak.

Benedekffy Katalin legalább húsz éve Magyarországon él, onnan jár rendszeresen haza, s lám a szülőfaluja zenekedvelő gyerekeiről sem feledkezik meg. Mint ahogy annak idején az ugyancsak Bögözhöz tartozó Mátisfalva nagy énekese, Palló Imre sem, de a Sepsiszentgyörgyről Budapestre költözött, a rádió zeneműsorát szerkesztő, irányító Bágya András sem lett hűtlen székelyföldi kötődéseihez. Karácsony közeledtén bizonyára sokan lesznek, akik előkeresik, és lejátszóra helyezik Benedekffy Katalin Csengettyű, csengettyű címen megjelent, karácsonyi dalokat tartalmazó aranylemezét.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.