Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Széchenyinél a Kazán-szorosban

Amire hosszú ideig vártam, most bekövetkezett: végre sikerült ellátogatnunk a Vaskapuhoz, a Nagy– és Kis–Kazán-szorosba. Ne csodálkozzék senki ezen a felsoroláson, mert tényleg legalább ennyi része van annak a Duna-szakasznak, amelyet Jókai oly látványosan mutat be regényében, s az általa megénekelt Aranyember igazi bátorságát és vakmerőségét az tudja igazából átérezni, aki megjárja magát azon a félelmetesnek leírt vízszakaszon, amely legalább százhúsz kilométernyit tesz ki, s itt-ott még felfedezni a nagy író tollán oly iszonyatosként ábrázolt forrongó üstöket, kazánokat. Jobban mondva még most is, oly mélyre leszorítva, mikor megharagszik, bizony úgy fejezi ki nemtetszését, hogy elképzelhetően forrik alant a víz, s fent, legalább nyolcvanméternyi magasságban felbugyborékoltatja a mérgét.

Hát tényleg félelmetes a hatalmas víztömeg, középen haladva a kis hajóval belátunk Szerbiába s Romániába is; sejtjük, s mondja a kapitány is, hogy valahol Ada Kaleh-sziget fölött vágjuk a vizet, a hajdani török élet innen három országba is elköltözött. Nagyobb része a pár száznyi lakosságnak az anyaországba menekült a víz elől, voltak, akik a szerb partra eveztek, elég sokan abból a kevésből megmaradtak Orsovánál. Mert ez is vadonatúj város, kimenekítették a dombra, itt építették fel újra a valamikori Magyarország szép városát. Sok mindenről szeretnék, akarok még írni, ami történt velünk a hetes kiruccanás során, de ez alkalommal egy, talán a legmeghatóbb pillanatnál megállok.

Udvarias, igazi úriember a hajósunk, nem akárki, mert tengerésztisztként ment korán nyugdíjba, s szerencsére vállalta, hogy hajójára érdeklődő turistákat enged fel, akiknek aztán ő kiváló idegenvezetőként mutatja be ezt a száz kilométeres szakaszt. Pár szót magyarul is tud, szülei pedagógusok voltak, s fent, Dornavátrán hozzájuthatott némi magyarsághoz. Nem találgattuk, hogy számunkra miért változtatta meg a szokásos útirányt, nem lentről, hanem fentről kezdve a látványosságok felé irányítani a hajót, hogy a vége felé leírjon egy nagy kanyart, s lecövekeljen a hatalmas Széchenyi-táblánál a dunatölgyesi kiöblösödő részen. Nem bőven, de elég részletesen beszélt a legnagyobb magyar (ezt ő nem mondta) személyiségéről, szerepéről, út- és hídépítő kezdeményezéseiről, arról a sziklába vájt, százhuszonkét kilométeres útról, amelyet ma is Széchenyi-útként emlegetnek( ő is így említette), mely utat a föléje erősített emléktáblával együtt elnyelt a felduzzasztott folyam, de a táblát úgy felemelték, hogy a turisták, ha esetleg olyan a vezetőjük, meg is csodálhassák, főleg magyarul. És ez a nyugdíjas fiatal matróz-idegenvezető Jókai szép regényét, illetve annak erre vonatkozó részét oly szóbőséggel írta le (nyilván, románul), hogy aki magyar azt meghallgatja, s még eleddig nem volt alkalma elolvasni a művet, hazatérve az első dolga lesz (lehet), hogy kézbe vegye az örökbecsű művet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások