Nyelvi nyomorunk

Kormányban csücsülő érdekvédelmünk azzal dicsekszik, nyelvi egyenjogúsításunk dolgában sikerült eredményeket elérnie, s valóban, Miercurea Ciuc vasútállomására felkerült a Csíkszereda felirat, az épület pedig nem omlott össze. Az intézményekben már nehezebben megy a kétnyelvű ügyintézés, bár láttam már kétnyelvű űrlapokat, különösen polgármesteri hivatalainkban, Székelyföldön vagy a Partiumon kívül a feliratok is nehezen tanulnak meg azon az egyetlenen kívül egy másikat, hogy egyebekről ne is beszéljünk.

Például arról, hogy Dél-Tirolban minden közhivatalnoknak folyékonyan és hibátlanul kell ismernie mind a német, mind az olasz nyelvet, s hogy a bíróságoktól az iskoláig és közkórházig stb. minden alkalmazottól nem azt kérdik, milyen nemzetiségű, hanem azt, beszéli-e anyanyelvén kívül a másikat is. (Azért a nemzetiségi összetétel is szempont.)

Most mégis édes szülőrégiónk egy fonákságát rónám fel a hatóságnak, mégpedig az adóhatóság megyei szerveinek. Pedig lenne, kiről jó példát vegyenek, a sepsiszentgyörgyi útlevélhivatalban például akármilyen nyelven megszólalhatsz, azon kapod a választ is, igazi mintaintézményről van szó, csak gratulálni tudok hozzá a személyi nyilvántartásnak, bárkihez tartozzék is.

– Az adóhivatalban akadt dolgom a minap – meséli egy olvasónk –, s az információs ablaknál csak románul tudott a hölgy. Esküszöm, jól beszélem az állam nyelvét, de a certificat de rezidenta nem akart az istennek sem eszembe jutni, s noha szinte keresem a csak románul beszélőket, hogy gyakorolhassam a nyelvet, ezúttal lemondtam volna e gyönyörűségről, s noha lehívtak egy segítséget és végül dűlőre jutottunk lapszusz ügyében, mégis megkérdem: miért nem ültetnek oda egy magyarul is tudó személyt, legyen bármilyen nemzetiségű, illetve miért nem tesznek ki egy kisegítő kétnyelvű listát az ablakhoz a kiállítandó igazolásokat illetően, amelyeket ki szoktak adni, hogy az emberek könnyebben és főleg gyorsabban, szakszerűbben boldoguljanak a hivatallal, ahova különben sem szórakozásból szoktak betérni.