Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Háromszéki top öt

Háromszéki top öt Kovászna megye

A háromszéki éttermek összesített jövedelme és nyeresége tavaly meghaladta a járvány előtti utolsó normális év, azaz a 2019-es szintet, miközben az ágazatban kevesebben dolgoznak, mint az azt megelőző két évben, derült ki a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elemzéséből.

Hirdetés
Hirdetés

E szerint a háromszéki éttermek 2019-ben összesen 687 személynek biztosítottak állást, látszólag ellentmondásosan a pandémia és a korlátozások, bezárások évében, 2020-ban a vendéglátók 695 személyt foglalkoztattak, majd a járvány utáni évben, tavaly már csak 676 alkalmazottal működtek. Édler András, a kereskedelmi kamara elnökének magyarázata szerint a pandémia okozta munkahelyi bizonytalanság a háromszéki cégek esetében is éreztette a hatását: sok vendéglői alkalmazott váltott szakmát.

Annak, hogy a 2020-as évet a vendéglátás szempontjából a majdnem teljes lezárás jellemezte, és mégis több volt az alkalmazott mint egy évvel korábban, vagy akár tavaly, Édler András szerint az lehet a magyarázata, hogy a 2020-as év elején – amikor még nem volt pandémia – az éttermek a szezonra készülődtek és embereket alkalmaztak, majd ezek az alkalmazottak az ágazatnak nyújtott állami támogatás miatt egy ideig a rendszerben maradtak.

Szakértők szerint a járvány abba az irányba taszította az éttermeket, hogy kevesebb alkalmazottal is képesek legyenek hatékonyabban tevékenykedni és több bevételt termelni. Például a járvány kikényszerítette az online rendelés és a házhoz szállítás bevezetését, amihez nem kellenek pincérek és mosogatók sem. Másrészt, néhány művelet automatizálása és észszerűsítése vagy kiszervezése csökkentette a munkaerőigényt.

A háromszéki éttermek a járvány előtti évben 88,2 millió lejes jövedelmet és 9 milliós profitot könyveltek el, ám a következő évben, a világjárvány miatt forgalmuk 66,5 millió lejre csökkent és nyereségük 3,3 millió lejre apadt. Tavaly azonban a korlátozások feloldása jelentős nyereséget hozott a háromszéki éttermeknek, hiszen 98 millió lejes jövedelem mellett 13,3 millió lej volt a nyereségük.

A kereskedelmi kamara elemzése szerint a háromszéki vendéglátás kiegyensúlyozottabb, több kisebb, de jól menő vállalkozás osztozik a piacon. Ugyanakkor a legnagyobb forgalmat, 16,7 millió lejt a kézdivásárhelyi Vadrózsák vendéglő valósította meg, utána következik a bálványosi Vár vendéglőt és a dálnoki Dózsa vendéglőt működtető cég 3,9 millió lejes, a kézdivásárhelyi For You Pub 3 millió lejes, a baróti Party Pub 2,9 millió lejes és a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő 2,6 millió lejes forgalommal.

Ami az utazásszervezőket illeti, Háromszéken 5 vállalkozás uralja a piacot és tavalyi forgalmuk még nem érte el a világjárvány előtti utolsó normális év szintjét, ennek ellenére nyereségük az elmúlt esztendőben több volt, mint 2019-ben. A kereskedelmi kamara elemzése szerint a világjárvány előtt a háromszéki utazásszervezők éves forgalma 3,5 millió lej volt, nyereségük pedig 617 ezer lej. A következő évben, a világjárvány idején alig 1,9 millió lejes forgalmat és 263 ezer lejes veszteséget könyveltek el, míg tavaly 3,4 millió lejes jövedelem mellett megugrott a nyereségük, és elérte a 864 ezer lejt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 25., 3:29
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem tudom, hogy hol készült a fotó, de azt igen, hogy az asztalról levehetnék az üvegeket, pet-palackos borzalmakat… kultúrotthonos, vidéken (még!) elfogadott terítés.