Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ne engedjük!

A Nicolae Ceaușescu nevével fémjelzett kommunizmust társadalmi berendezkedésként eltörlő 1989-es változások után Romániában a történelemhamisítás újabb lendületet kapott, és az idő múlásával egyre nagyobb méreteket öltött. Ez alól sajnos nem képezett és képez kivételt a decemberi véres események krónikájának megírása sem. Kezdetben a temesvári népfelkelést kirobbantó Tőkés László református lelkész nevét hallgatták el, majd a Bánság fővárosának az önkényuralom megdöntésében játszott elsődleges és döntő szerepét is megkérdőjelezték.

E folyamat következményeként feledésbe merült az életü­ket egy emberibb jövő érdekében, halált megvető bátorsággal kockára tevők, sok esetben el is veszítők neve, miközben a hóhéraikét hősként emlegetik. Az utóbbiak ráadásul az új rendszer magas tisztségeket betöltő kulcsszereplőivé váltak, akik a nyugdíjba vonulásuk óta felháborítóan magas összegű juttatásban részesülnek. Éppen ezért a történtek évfordulóján évről évre le kell szögezni, hogy a diktátort, valamint a rendszerét elsöprő lázadás gyújtószikrája Tőkés László volt és a gócpontja Temesvár.

A kommunizmusban főbenjáró bűnnek számító szókimondásának köszönhetően Tőkés László lelkész Mária-téri temploma az emberségükben megalázottak, a létükben megnyomorítottak gyülekezőhelyévé vált. A napról napra duzzadó, soknemzetiségű és különböző felekezetű tömeg láttán a hatalom elhatározta a lelkész eltávolítását. A látszat fenntartása végett ezzel a rendszerrel együttműködő Papp László nagyváradi református püspököt bízták meg, de Tőkés és hívei ellenszegültek az áthelyezési rendeletnek.

Így december 15-én erőszakkal próbálták az akaratukat vele szemben érvényesíteni, azonban a gyülekezet tagjai és a melléjük szegődők ezt élőlánccal megakadályozták. Ráadásul a szimpátiatüntetés másnap rendszerellenes élet kapott, és kezdetét vette a temesvári népfelkelés, amely az ott lakók összefogásának, hősies harcának és ellenállásának köszönhetően december 21-én az ország egészét lángra lobbantotta.
Ne engedjük feledésbe merülni az igazságot!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük