Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meg kell várni

A Marosvásárhelyi Táblabíróság október 6-án meghozott végleges, vagyis jogerős döntése értelmében az egykor virágzó, de mára elnéptelenedett Úzvölgye település, valamint a területén fekvő katonai temető és kaszárnyasor Csíkszentmárton közvagyonának a részét képezi. Így jogtalan a betonkeresztek és az ortodox emlékmű sírkertben történt felállítását lehetővé tevő építési engedély Dormánfalva általi kibocsátása, hiszen ez Csíkszentmárton polgármesteri hivatalának hatáskörébe tartozott.

Örvendetes tény, hogy Romániában végre igazságot is szolgáltatnak, azonban sajnos ez még nem oldja meg a tavaly sebtében létrehozott román parcella ügyét. Az eredeti állapot visszaállításához ugyanis jogerős ítéletnek kell születnie az építési engedély érvénytelenítését célzó, Csíkszentmárton és a Bákó Megyei Prefektusi Hivatal által indított perben is. Nekünk pedig ezt meg kell várni, mert a törvényesség útjáról még akkor sem szabad letérnünk, ha egyesek ezt teszik!

Amint az várható volt, az ítélet felháborodást váltott ki a magukat önkényesen nemzetvédőnek kikiáltó, cselekedeteikkel és megnyilvánulásaikkal viszont népük jó hírét folyamatosan rontó, a becsületét besározókból. Hiszen a gyűlöletszítás, rágalmazás és fenyegetőzés nem tartozik az emberi erények közé.
Az említettek a közösségi oldalaikon máris kijelentették, hogy bármilyen áron megvédik a román hadsereg katonáinak az úzvölgyi haditemetőben felállított keresztjeit és emlékművét. Ennek érdekében pedig, valamint annak megértetéseként, hogy Hargita megye is román föld, az eddigieknél is erősebb jelenlétre buzdítanak ott, például a román hadsereg október 25-én esedékes napján.

Az újabb magyarellenes hőbörgésnek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Arra viszont oda kell figyelni, hogy a szándékuk kivitelezése során tiszteletben tartják-e az ország törvényeit. Például a három főnél nagyobb létszámú rendezvény bejelentési kötelezettségét a közigazgatásilag illetékes, tehát ebben az esetben a csíkszentmártoni polgármesteri hivatalnál. Vagy az akkor érvényben lévő járványügyi rendelkezéseket. És ezek esetleges áthágása esetén bizonyítékokkal alátámasztott feljelentést kell tenni ellenük.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 12., 10:48
    ÉRTÉKELÉS: 2

    LegyÜnk jóhiszemûek és bízzunk a román hatóságokban?
    Ez most komoly?
    Abban az országban, ahol az államelnök is olyan sovén, hogy csak na?
    És ahol ezt az ügyészség kimagyarázza, s nem tesz ellene semmit?
    A naívságnak is kell legyen határa!