Kizsákmányoló gyermek?

A falun, nagyszülőknél, közeli rokonoknál gyermekként töltött nyarak emléke a felnőttben mély érzéseket ébreszt. Egyik friss olvasmányom adott alkalmat ennek újbóli megfogalmazására.

A könyv szerzője emlékei elbeszélése során egy Kézdiszentléleken töltött nyarát is felidézi. 1956-ban, a negyedik osztályt befejezve került egy úri családhoz, apai nagynénjéékhez, akik gondoskodó szeretettel vették körül. Az ebédlő lett az ő szobája, s a háziak esténként azon keresztül mentek hálójukba. Egyik este már le volt feküdve, mikor a nagynéni a hálószobába menet megállt egy pillanatra az ebédlőben, s magázólag így szólt férjéhez: „Nézze meg, Lelkem, milyen rendesen összefogva tette le ruháit ez a kislány (…)!” Mire a férj azt mondotta: „Igen, olyan, mint egy felnőtt. Szegénynek nem volt jó gyermekkora.” Ezeket hallva, nem csoda, hogy a kislány – ahogy a késői visszaemlékező fogalmaz – mosollyal az arcán aludt el…

Az emlegetett friss olvasmányból éppen azt ismerhetni meg, hogy miért nem volt jó gyermekkora Szombathy Ildikó Évának, az elmúlt évben kiadott könyv szerzőjének. Összegezve úgy fogalmazhatnék, hogy nemcsak gyermeknek, de felnőttnek, sőt egyáltalán józan ésszel gondolkozó embernek lenni sem volt jó az olyan, erőszakra épülő rendszerekben, mint amilyen a szovjet mintára berendezkedő társadalmak voltak térségünkben, úgy 1948-tól egy jó ideig. Alátámasztandó, elég ha csak a szűkebb pátriánk magyar nemesi, birtokos családjainak 1949-ben történt elhurcolására – ahogy akkor emlegették –, kiemelésére utalunk. Az új, kommunista berendezkedésű rezsim őket próbálta így anyagilag és erkölcsileg megsemmisíteni. Összehangolt akció során, erőszakkal, földig alázva gyűjtötték össze – előzetesen megállapított névsor alapján – a kiemelendő családok minden tagját 1949. március 3-ára virradóan. Idegenben, majdhogynem lakhatatlan körülmények között, fegyveres őrizet alatt tartották őket, s erejüket jóval meghaladó munkára fogták.

Egy idő után munkatábor, kényszermunka vagy börtön várt a „kizsákmányolókra”, de még az iskolás korú gyermekeikre is ezt a pecsétet sütötték rá. Folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben, kirekesztésben volt részük például az új rendszernek elkötelezett vagy azt csak érdekből szolgáló pedagógusok, sőt még az osztálytársak részéről is. (Az egy-két kivételt azonban nem hallgatja el a szerző!) Erre a személyes tapasztalatra utalva választotta könyvének A „kizsákmányoló” gyermek címet Szombathy Ildikó Éva. A memoár, illetve a dokumentumirodalom körébe sorolható munkában a szerző szüleinek kerékbetört életét beszéli el, betekintést nyújtva egyúttal a rokonság s a háromszéki kiemelt családok életének alakulásába. A helyszínek, a falvak közül, amelyekhez gyermek- és ifjúkora kapcsolódott, Nagyajta, Besenyő, Nagyborosnyó, Kézdiszentlélek kap nagyobb teret az elbeszélés során.

A szerző szüleinek, Szombathy Gábornak és Szombathyné Forró Korinának mintegy fél évtizedes pokoljárás, kényszermunka és börtönben töltött idő után kellett új életet kezdeniük, de el kellett viselniük később is a rendszer hátrányos megkülönböztetését. A börtönből való szabadulással, a munkatáborok felszámolásával, a kényszerlakhely (D. O., azaz domiciliu obligatoriu) intézményének megszüntetésével tehát nem szűnt meg az üldözés sem az áldozatok, sem gyermekeik esetében. 1959-ben, a család új lakhelyén, Kovásznán például nem fogadták el a „kizsákmányoló” gyermeknek a líceumba való jelentkezését…

A vörös terror árnyékában alcímet viselő munka mintegy kétharmadát teszi ki a családi megpróbáltatások elbeszélése, de követhetjük a szerző életútját a főiskoláig, a házasságig, a magánéleti kiteljesedésig és válságokig, az újrakezdésig s végül az 1986-ban történt, Egyesült Államokba való kitelepedéséig. Az utolsó harmad mintegy utóhangnak, illetve függeléknek tekinthető az amerikai életre, a szerző gyermekeire vonatkozó feljegyzésekkel, illetve történelmi és családtörténeti adatok összefoglalásával.

Lévén, hogy a szerző visszaemlékezésében néven nevezi a szereplőket, meg kell mondanunk, hogy ama szentléleki család a dr. Oláh Béla egykori járásbírósági elnök családja volt, s hogy ők is abban az időben az új rendszer ellenségeinek számítottak. Ezért is próbáltak biztosítani minél gondtalanabb napokat-heteket az üldözött szülők náluk nyaraló gyermekének…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.