Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kisvállalkozók megbuktatása

Lehet, azt is hozzátehetem, talán éppen ez a cél. Megjegyzem, különösebben nem értek a pénzügyekhez, de azért el szoktam olvasni a sajtóban megjelenő, engem is érintő bejelentéseket, a magyarázatokat is, amelyek sokszor annyira homályosak, hogy azokból csak a rosszindulatot olvassa ki az ezekben kevésbé járatos ember.

Legtöbbször olyan szóözönnel kábítanak, amely a járatlan számára teljesen áttekinthetetlen, érthetetlen, s éppen ezért megalázó is. Tudniillik egészen kicsinek érzi magát bárki, kit járatlanságát kihasználva sokszor félre is vezetnek, ahogy mondani szokás: megvezetnek. Hivatalosan is szokássá vált, hogy a fiatalok nehézségeit sokszor a szövegértés hiányosságának tulajdonítsák, holott szerintem arról is szó lehet, hogy ne is értsék, ne is értsük, amit velünk közölni akarnak.

Kézzelfogható példa erre az energiával kapcsolatos számtalan levél, amelynek mondathalmaza már eleve elijeszti a borítékot kinyitó fogyasztót. Nem is olyan rég az úgynevezett e-számlázás könnyen félreérthető, inkább érthetetlen bemutatása keltett riadalmat, s most, legutóbb, az egyik háromszéki képviselőnk azt ecsetelte, milyen előnyei vannak az éppen általuk javasolt intézkedésnek az adórendszer megváltoztatásával kapcsolatban. Nem tudom, egyáltalán mérték-e fel, hány olyan kisvállalkozás van, amely nem azért működik alkalmazott nélkül, mert a tulajdonos be akarja csapni az államot, hanem egyszerűen azért, mert nincs annyi jövedelme, hogy alkalmazottat fizessen. Így legalább kifizeti valahogy a bevétel utáni járadékot az államnak, mert ha alkalmazottat is kell fizetnie, bezárhatja a boltot.

Azt nem hiszem, hogy ezek a lépések kihúzzák a bajból a költségvetést, azt viszont tudom, hogy nagyon sok kisvállalkozónak a csődöt jelentheti. Azaz a kicsik labdába ne rúgjanak, hadd focizzanak a nagyok, az erősek.

Még egyszer elmondom, távol áll tőlem, hogy különösebben belekeveredjem pénzügyi dogokba, de érzem, az ilyen jellegű javaslatok, előterjesztések nemcsak elkeserítik a bajba jutottakat, hanem – térjünk haza – megrendítik a politikai képviseletünkbe vetett bizalmunkat is. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások