Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kis Emese öreg fái

Tulajdonképpen emlékfákról van szó, olyanokról, amelyeket egy-egy településen gondosan őriznek, óvnak, ritkaságként mutogatnak, de olyanokról is, amelyeket Kis Emese tanárnő „fedezett fel” diákcsapatával, s adta át a helyieknek.

Az ember áll, és gondolkozik: tényleg ennyire fontos ilyen hosszú életű faóriásokat könyvbe merevíteni, a figyelem középpontjába állítani?
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző kutakodó, mindenre rácsodálkozó tanulói – inkább lányok vagy talán mindannyian azok – fogták magukat, és az őket irányító tanárnő biztatására nekivágtak Háromszéknek, minden településre bekukkantottak, s ha már ott jártak, kis műsorral kedveskedtek a házigazdáknak. Aztán felkeresték, leírták, táblával ellátták a legkorosabb óriást, s kinevezték emlékfának, tanúfának, emlékerdőnek, emlékfasornak, ha netán több is volt belőlük. Ezt a nagy kalandot varázsolta könyvbe Kis Emese, s tette le asztalunkra.
Amiért éppen most szólok nagyon szűkszavúan erről a könyv­ről, annak fontos oka van: korábban már említettem, hogy októberben Szovátán osztották ki az Apáczai-díjakat; immár nyolcadszor történt ez, felemelő, ünnepélyes keretek közepette. Nos, erre a pályázatra Kis Emese is beküldte alkotását, s az elbírálók dicséretben részesítették. A három Apáczai-díj közül az egyik ide került, a berecki Tibád Sándor nyugdíjas történelemtanár személyesen vehette át Szovátán a kitüntetést. A díj ezüst fokozatát ebben a kiírásban Török Árpád, sepsiszentgyörgyi nyugalmazott földrajz-biológia szakos tanár nyerte el. A többi beérkezett mű szerzői – Kis Emese (Kézdivásárhely), Benkő Emő (Bardoc), Bede Erika (Sepsiszentgyörgy), Benkő Klára (Nagyajta), Barabás Mihály (Nagyajta), dr. Antalka Ágota (Sepsiszentgyörgy), Dancs Árpád (Sepsiszentgyörgy), Salamon Ferenc (Torja), Nagy Éva (Sepsiszentgyörgy), Kátai Zsuzsánna (Sepsiszentgyörgy) – dicsérő, illetve elismerő oklevélben részesültek.
Ezeket az okleveleket ma adják át a Székely Mikó Kollégium dísztermében. Ez alkalommal nyújtják át a most nyugdíjba vonult pedagógusoknak is a magyar kormány elismerő emlékérmét több évtizedes oktatói-nevelői munkájuk elismerésének jeleként.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 16., 7:18
    ÉRTÉKELÉS: 43

    Minden tiszteletem es gratulalok is egyben Kis Emese tanarnonek es diakcsapatanak,mert aki ebben az idiotak es rablok altal vezetett Romaniaban kepes arra,hogy egyetlen fat is megmentsen az orszagunkat pusztito erdoirto,favago saskak hadjaratatol ,az, az en szememben mindeg egy tiszteletremelto hos marad.Hogy miert hos?! AZ.Mert nagyon nagy batorsag kell ma ebben az orszagban ahhoz,hogy a termeszetpusztitokkal szembe merj allni!Meg egyszer,gratulalok Kis Emese tanarnonek es bator diakjainak! Meg tobb ilyen akciot kerunk masoktol is,hogy mentsuk meg ami meg mentheto!