Felhívás!

Ki kell állni mellettük

A Brassói Bíróság július 2-án ismét elutasította a terrorista bűncselekmény elkövetésének kísérletével vádolt, és az erre utaló bizonyítékok hiányában is 5 év letöltendő fegyházra ítélt Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. Ráadásul úgy határoztak, hogy legközelebb csak egy fél esztendő elteltével, vagyis 2021. január 1 után kérelmezheti újból a rá kirótt börtönévek lerövidítését.

Tette ezt annak ellenére, hogy a börtönbíróból, igazgatóból és aligazgatóból, valamint még 3 szakemberből álló, a kérést alapszinten elbírálni hivatott testület egyöntetűen a szabadlábra helyezését javasolta. Ők ugyanis úgy ítélték meg, hogy a rácsok mögött tanúsított magatartásával kiérdemelte, hogy részesüljön a törvény által biztosított kedvezményben. És tette ezt annak ellenére, hogy az ilyen, vagy hasonló jogi eljárások során érvényesülő szokásrend és gyakorlat szerint a bíróság csupán a törvényes feltételek teljesülését hivatott vizsgálni. Ezek betartása esetén pedig jóváhagyja a helyi testület javaslatát, hiszen ők azok, akik nap – mint nap kapcsolatban állnak az érintettel és látják, hogy miként viselkedik. Tette ezt annak ellenére, hogy indoklásként csupán egyetlen semmitmondó érvet tudtak felhozni – a kérelem megalapozatlan. Éppen ezért felháborító az ügyben illetékes bírók döntése, hiszen ők az igazság jogi eszközökkel történő érvényesítésére esküdtek fel, és nem annak a lábbal tiprására.

Újra beigazolódott tehát, hogy Beke István és a mondvacsinált ügy másik vádlottja és elítéltje, Szőcs Zoltán a Romániában állampolitikai rangra emelt magyarellenesség áldozatai. Egyetlen bűnük, hogy büszkén vállalták az önazonosságukat, és másokat is erre ösztönöztek. De azt sem bocsájtják meg nekik, hogy nem törtek meg az immár kis híján 5 esztendeje tartó meghurcoltatásuk ideje alatt.  Üldöztetésük az erdélyi magyarság egésze ellen irányul tehát, így sorsuk alakulása a nekünk szánt szomorú jövőt is előre vetíti, amit elkerülni csak úgy lehet, ha megakadályozzuk a kiteljesítését. És ennek első lépése a székely fiatalok melletti tömeges kiállás kell legyen.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások