Felhívás!

A lázmérő és a hüllőemberek

A kézdivásárhelyi Kaufland előtt történt. A biztonság őr, kezében a lázmérővel, mérte a belépő vásárlók testhőmérsékletét. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy idősebb személy épp magyarázta az őrnek: „Már meg ne haragudjon, de én nem engedem meg, hogy azt az izét a fejemhez tegye, mert ki tudja, mit csinál vele”. Az őr erre nyugtatásként azt a választ adta, hogy csak lázat mér az eszköz. A kliens pedig a székely minden ravaszságával, csak annyi mondott: „Aha, persze!”

Vajon még mennyire lehet az embereket manipulálni az összeesküvés-elméletekkel. Hol van az a határ, amikor végre bekapcsol a józan eszük, és rájönnek arra, hogy átestek a ló túl oldalára?

2020-ban egyesek azt hiszik, hogy a lázmérő kárt okoz nekik? Mi az, hogy pár hete a minisztérium is meg kellett nyugtassa a kedélyeket, hogy a lázmérő nem ültet chipet az ember fejébe, nem olvassa le a bankkártyát, és végső soron semmi köze nincs semmilyen globális, emberiségellenes összeesküvéshez.

Elég szomorú azt látni, hogy az információ korszakában sokan még sötétebben gondolkodnak, mint a középkorban. Ez főleg azért aggasztó, mert ezek az emberek is választhatnak, szavazhatnak, sőt indulhatnak a választásokon, vagy szerencsétlen esetekben még meg is nyerik azt. Aztán csodálkozunk, hogy ott tartunk a semmi közepén, félúton lerobbanva a posztkommunizmus és a kapitalizmus között.

Amúgy visszatérve az emberek megvezethetőségére, én nem csodálkoznék, ha maholnap azt is elhinnék, hogy a világot hüllők uralják, a magyarok a legelső nép a Földön, Soros György az Illuminátus… várjunk csak, de hisz ezeket már most elhiszik. Szépen állunk, lassan birkózhatunk az amerikaiakkal, hogy melyikünk az agymosottabb…

Balogh Dezső, Kézdivásárhely

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 6., 7:14
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az is elég aggasztó, hogy komolyan vesszük a lázmérőzést, miután 32, 33, 34 fokos testhőmérséklet mér nem egyszer, és nem egy vásárlónak. Vagy ők már a hüllő kategóriába tartoznak?

    • User
      Dátum: 2020. július 6., 9:42
      ÉRTÉKELÉS: 3

      A felületi hőmérséklet nem feltétlenül egyezik meg a belső hőmérséklettel. Ezt kéne írja a használati útmutató is. Lehet vitatkozni, hogy ezek a lázmérők mennyire pontosak, vagy mennyi haszna van az egész lázmérésnek, de ettől még a levél valós problémát mutat be: a butaság gyorsan terjed.

      UI: van infravörössel működő lázmérőnk, már jó sok chipet ültettem be a családom és a saját fejembe. Várom az 5G-t, hogy aktiválódjanak, attól kezdve szuperemberek leszünk.