Kevesebb gyerek több tudás

Európa demográfiai hullámvölgybe zuhan, drámaian csökken a születések száma, amire a kontinens keletén rátesz egy lapáttal az is, hogy házasulandó fiataljaink jó része már rég nem itthon alapít családot.

No de a tanulólétszám visszaeséséről akartam írni, amely nyomán már az összevont osztályok intézménye is felszámolódóban van Háromszéken. Nem mintha az nem lett volna sok szempontból kényszermegoldás, de ha falusi iskolákat zárnak be, az nehezíti a továbbtanulást, pedagógusok egzisztenciáját fenyegeti, szülőknek fájdulhat meg miatta a feje, a polgármesteri hivatalok számára pedig új iskolabuszok üzembeállítását írja elő.

Szóval árnyoldalai sem hanyagolhatók el, minden előnye mellett. De felvetnék egy más ötletet, amit még gyakorló tanár koromból hoztam magammal. Az iskolákat nem menti meg, de a tanárt és a tanítást igen. A megszabott osztálylétszámok elgondolkodtattak, amikor katedrára kerültem, ugyanis hamar kiderült számomra: képtelenség húsz és harminc közötti létszámok esetében az ún. differenciált oktatást elvárni a szegény tanártól. Az oktatáslélektan azzal vigasztalt: buta gyerek nincs, legfeljebb arról lehet szó, hogy egyeseknek ötször annyi idő kell valami megértésére és elsajátítására, mint másoknak – no de éppen ez volt a bökkenő. Az idő kiaknázása. A tanórával való gazdálkodás. Amit a tananyag és a nagy osztálylétszám korlátok közé szorított. Azt tettem, amire mindenki kényszerül: a problémásabb esetekre annál kevesebb időm jutott, minél inkább akartam másokkal haladni.

Mikroszociológiai felmérésekben olvastam, az optimális osztálylétszámnak nem kellene a 15-öt meghaladnia, igazán intenzív képzést annál is kevesebbel lehetne elérni. Különben is kilenc fölött a mikroközösségek már szinte maguktól kettészakadnak.

Csökkentsük az osztálylétszámokat az egész hálózatban! Több „legyet” ütnénk vele egy csapásra.