Lábbal integessünk?!
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
A gyorsabb sodrású, de sekély szakaszokban lehetett e játék „hozzávalóit”, a simára csiszolódott lapos, éremszerű kavicsokat összegyűjteni. Ezek voltak a játékszerek, amelyeket, ugye, a legmárkásabb gyártó, a természet, az elemek állítottak elő évezredes munka eredményeként. Nos, a készlet birtokában aztán versenyre lehetett kelni, hogy kiderüljön, ki az ügyesebb, ki dobja távolabb a lapos kavicsot, de magányosan, csak úgy kedvtelésből, egyéni csúcsokat is lehetett döntögetni…
A dobás, persze, nem a szokásos módon történt, hanem az eldobott kavicsnak a folyóvíz felszínén, azt érintve kellett „haladnia”, s lehetőleg minél távolabb belevesznie a vízbe. A vízfelszínt mintegy ugrálva, táncolva érintő kő pedig kis kerek fodrozó hullámokat idézett elő, s ezek a körkörös hullámok láncszerűen egymásba kapcsolódva, amilyen távolra csak elért a kő, olyan hosszúra terjedtek. A dobást végzőhöz közeli hullámok nagyobb átmérőjűek voltak, a távolabbiak fokozatosan veszítettek méreteikből. Egyik költő barátunk táncoló kövekként idézi e játékot, s hogy azért lenne szövés a neve, mert az eldobott kavics a szövés munkafolyamatának egyik kellékét, a szövőszék vagy szövőgép vetélő nevű alkatrészének átdobását, illetve a fonalak közötti „siklását” idézi. (Ferencz Imre: Táncoló kövek)
Ajánlatos volt ehhez a „versenyszámhoz” csendesebb folyású szakaszokat keresni a patakban, hogy minél mutatósabbak legyenek a „láncszemek”, a hullámverések, vagy hogy az értelmező szótár megfogalmazását idézzem: a kacsázás. Magának a fogásnak is megvolt a csínja-bínja: a dobást sekély vízben állva, a kavicsot a mutató- és nagyujj, valamint a hüvelykujj hármas szorításából elengedve volt a legajánlatosabb végezni.
Az ilyen kavicsokat aztán szívesen gyűjtötte, őrizte, csereberélte is a gyermek, hiszen színük, alakjuk, tapintásuk csupa gyönyörűséget szerzett, mikor kézbe vette. Mindenik egyszeri darab, keletkezésüket, formálódásukat sokféle ismeretlen erőnek köszönhetik, így titkokat rejtenek magukban.
Az őselemek működéséről tanúskodnak a kavicsok, amint az erkölcsi törvények is a történelem kezdetei óta működő „őselemek” működése nyomán formálódtak, az emberi együttélés során „csiszolódtak”. Jobbá, élhetőbbé kellene tenni ugyanis az emberi nem számára a földi létezést ezek követése által, akár játszani is tudjon az egyes ember, s ne egymás kijátszására, netán megkövezésére használtassék az együttélést szabályozó parancs és törvény…
Mert hiszen rendnek kell lennie, amelyet a szabadság szül klasszikus költőnk szerint, aki ez utóbbit, a szabadságot szólítva írta le: „játszani is engedd szép, komoly fiadat!” De hogy ez az óhaj beteljesületlen, azt napjainkban is tapasztalni szerte a nagyvilágban s szűkebb köreinkben. Pedig lehetne, úgymond, felemelőbb elfoglaltságunk is, mint az önös érdekek követése, amit, ugye, szívesen (!) teszünk – jobbára a jóérzés és az elemi erkölcsi törvények ellenében. Követendő az lehetne például, hogy tudd felajánlani – mint egykor a tanítványok a Mester felszólítására – meglévő öt kenyered és két halad, mert hiszen ilyen esetben várhatod ezek csodás szaporítását, s ezáltal akár ötezer éhezőn is segíthetsz. Amint megtörtént ez a Genezáreti-tó partján…
Ilyen erkölcsi törvényre, e szent helyen tett egykori felajánlásra is emlékeztetnek ama tó partjáról hozott, évezredek során csiszolódott kavicsaim!