Hol vagy, karizma?

Nem alaptalan sokak érzése, miszerint a mostani elnökválasztási kampány szinte kivétel nélkül kimondottan ellenjavallt jelölteket dobott felszínre, olyanok neveztek ugyanis be, vagy olyanokat indított egy-egy párt a versenyen, akik között nehéz igazán hiteles vezető egyéniséget találni. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de számomra elemi követelmény lenne az, hogy a jelölt némi karizmával is rendelkezzen.

A fogalmat görög szóból (kedvesnek lenni) és egyházi használatból (természetfeletti képesség) származtatják, de a hétköznapi életben a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb dolgot jelenti, ami intézmény, teszem azt egy államgépezeten belüli fontos szerepkör irányítására vállalkozó embertől elvárható. Azaz a lehető legtermészetesebb adottságot jelenti, amivel egy vezetőnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy a választók hiteles jelöltnek tartsák, hogy voksukat emiatt őrá adják, és nem arra, akiben mindez nincs meg.

Mi a teendő azonban akkor, ha valóságos hiánycikke a kínálatnak ez az elvárható tulajdonság, mi több, ordítóan hiányzik majd’ mindenik jelöltből? Ez ugyan némi önbizalommal töltheti el a tehetségtelen pályázót, hiszen ennélfogva hiányossága nem annyira szembeszökő (ezért a vitát is elutasíthatja), de e hamis magabiztossággal a választók semmire sem mennek, az ország pedig ugyanvalóst csakis csődbe.

Minek nevezzük a válogatást, mely eredményére csak ama szólás illik, miszerint az egyik kutya, a másik eb? Hányasra osztályozzuk azt, aki személyes meggyőzőképességből, bizalomkeltő hatásból bukásra áll, vagy legfeljebb intővel bocsátható útjára?

Egy meghatározás szerint a karizma „személyes vonzerő, amely másokból csodálatot, lelkesedést és lojalitást vált ki”. Én egy szimpla szónoki képességgel is beérném. Ha mindezek ellenkezője vesz erőt rajtunk, illetve a beszédkészség is hiányzik, mekkorát kell hazudnunk ahhoz, hogy valódi választásnak állítsuk be szavazatunk leadását?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.