Felhívás!

Hátrányos megkülönböztetés

Éles, vádaskodástól sem mentes vitákat keltett a védettségi igazolvány Magyarországon már megtörtént és Romániában tervezett bevezetése, mert ezt egyesek a személyes szabadságuk, valamint jogaik korlátozásának tartják, és hátrányos megkülönböztetést kiáltanak. A társadalmat megosztó véleménykülönbség a szabadság téves értelmezéséből fakad. Nem fogjuk fel, hogy közösségi létünkből kifolyólag az egyéni szabadságunk csak addig tart, amíg nem sérti az embertársunkét, vagyis nem viselkedhetünk és cselekedhetünk mások rovására. Éppen ezért jogunkban áll nemet mondani a védőoltásra, de nem várhatjuk el, hogy egyenlő elbírálás alá essünk az arra rábólintókkal. Mint ahogy azt sem, hogy az életünket megkeserítő előírások velünk egyenlő mértékben vonatkozzanak rájuk. Ők ugyanis tőlünk eltérően nem veszélyeztetik sem a saját, sem a közelükbe kerülők egészségét.

Eszmefuttatásunk helyes voltát többek között az ENSZ közgyűlése által kinyilvánított Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikkelye is alátámasztja. „Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.”

Személy szerint nem értek ugyan egyet velük, de elfogadom, hogy vannak, akik a túlzott önbizalom következtében, az előítéletek és a közösségi oldalakon terjedő rémhírek hatására vagy dacból nem kívánnak élni a koronavírus elleni védekezés lehetőségével. Annak ellenére sem, hogy ezt fizetség nélkül megtehetik. Lelkük rajta. Azt viszont határozottan visszautasítom, hogy a magatartásuk rám vagy bárki másra nézve negatív következményekkel járjon. Márpedig ez elkerülhetetlen, amennyiben nem tesznek különbséget az oltásban részesültek és azt elutasítók között.

Ebben az esetben ugyanis továbbra sem lennének látogathatók, vagy, ha igen, csak csökkentett mértékben például a kulturális és sportlétesítmények, szabadidőközpontok. Ugyanakkor térben és időben a mozgásunkban is korlátoznának. Hiszen így mindenkit egyformán sújtanak a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, és ez már valóban hátrányos megkülönböztetés a már védettséget élvezők és mások egészségét sem veszélyeztetőkre nézve.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások